Élet-Stílus

Túlélte egy 13 éves, hogy 41 percig volt víz alatt

Egy iskolai kirándulás közben merült egy osztrák tó fenekére. Senki sem hitte, hogy túl fogja élni, még az orvosok sem. De mégis ez történt.

Osztrák orvosoknak sikerült megmenteniük egy 13 éves kisfiú életét, aki úszás közben lemerült egy tó fenekére, ahonnan csak 41 perccel később tudták felhozni – jelentette az osztrák sajtó. A csak Morteza néven említett fiú még nyáron, egy úszásoktatással összekötött iskolai kiránduláson tűnt el a burgenlandi Neufelder tóban.

A gyereket majdnem háromnegyed órával később találták csak a mentőbúvárok. Már az is kisebb csoda volt, hogy a mentősöknek sikerült újraéleszteniük, de az igazán megdöbbentő az volt, hogy Morteza végül nem szenvedett súlyos maradandó agykárosodást.

„Egyikünk sem akarta elhinni, hogy ez a gyerek tényleg 41 percet töltött víz alatt”, de ezt a hatóságok és a szemtanúk beszámolói is megerősítették –nyilatkozta az esettel kapcsolatban a bécsi Donauspital kórház gyereksebészeti osztályának vezetője. A hozzájuk bevitt gyereket az orvosok mesterséges kómába helyezték, miután testhőmérsékletét 33 Celsius-fokra hűtötték, hogy megelőzzék az agykárosodás kialakulását.

Egy hetet töltött ebben az állapotban, majd öt hetet töltött az intenzív osztályon, miután felébresztették a kómából. Ezután egy hétig volt még kórházban, majd egy másik kórházba szállították, ahol neurológiai rehabilitációját végezték. A fiú végül annyira jól lett, hogy nyár végén már újra tudott iskolába járni.

Morteza túléléséhez, és felépüléséhez az orvosok közlése szerint nagyban hozzájárult, hogy a Neufelder tó vize kifejezetten hideg. Az embereknek ugyanis nagyobb az esélye az oxigénhiány túlélésére, ha testük le van hűtve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik