Élet-Stílus

Könyvtári macska buktatta meg az önző képviselőnőt

Elzie Clement, a texasi White Settlement városi képviselőnője december 13-án, kedden este vett részt utoljára az önkormányzat ülésén. Politikailag teljes megsemmisült egy harcban, amit maga robbantott ki, pedig sejthette volna, hogy soha nem nyerheti meg. El akarta mozdítani pozíciójából a helyi könyvtár népszerű, Browser (Böngésző) névre hallgató kandúrját.

A macska még kölyökkorában, 2010 októberében foglalta el hivatalát a közkönyvtárban, ahová egy állatmenhelyről érkezett. Munkaköri leírása szerint, Browser elsősorban a kártevőirtással foglalkozott, de hamar kiderült, hogy közönségkapcsolatok területén is nagyon tehetséges.

Idén júliusig minden a legnagyobb rendben zajlott. Akkor azonban, a képviselőnő váratlanul azt indítványozta, hogy a macskát távolítsák el az állásából, illetve a könyvtárból. Természetesen hamar kiderült, hogy nem a köz érdekeke vezéreli, hanem a sajátja. A könyvtár a városháza épületében működik. A képviselőnő szerette volna a munkába magával hordani a kutyáját, de közölték vele, hogy Browser miatt az teljesen kizárt.

A hivatalos indítványnak megfelelően, az önkormányzat fogalakozott is az üggyel, de nemigen akadt olyan, aki Elzie Clement mellé állt volna az ügyben. A novemberi választásokon aztán a képviselőnő kiütéses vereséget szenvedett, a téma így le is került a napirendről.

„Ahogy én látom, Browser élete végéig könyvtári macska maradhat” – nyugtázta a helyzetet Ron White polgármester.

(CBS News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik