Wild Adult Brown Bear (Ursus arctos) on a bog in spring forest.
Élet-Stílus

Halál és nemi erőszak sem kizárt az új valóságshow-ban

24.hu
24.hu

2016. 12. 15. 18:04

Kilenc hónap a tajgán.

Egy őrült novoszibirszki vállalkozó, Jevgenyij Pjatkovszkij Éhezők viadala-típusú valóságshow-t indít – Szibériában.

A Game 2: Winter című műsorban 30 játékosnak (akik számos országból érkeznek) kilenc hónapot kell eltölteniük a tajgán,

olyan területen, ahol medvék és farkasok élnek, és ahol nyáron nem ritka a plusz 35, télen pedig a mínusz 40 Celsius-fok.

A verseny címéből kiindulva, valamint számításba véve, hogy arrafelé a tél 5-6 hónapig tart, feltehetően inkább az utóbbi időjárásra kell számítaniuk a versenyzőknek. A játékosok 100 kilónyi holmit vihetnek magukkal – vélhetően főleg élelmiszerrel felpakolva érkeznek majd, de így is rá lesznek szorulva a vadászatra és a (lék)horgászatra.

Akik végig bírják a 9 hónapos játékidőt, azok megnyerik a vetélkedőt,

ők osztoznak majd a 100 millió rubeles (485 millió forintos) nyereményen

– ami jól hangzik, de tegyük hozzá, hogy a nevezési díj sem alacsony: ennek a tizedrésze, azaz 10 millió rubel (tehát közel 5 millió forint). Néhány résztvevő megúszhatja a komoly pénzösszeget: lesz olyan játékos, akit a nézők szavaznak be az interneten.

A 35 éves vállalkozó szerint a show gyártása körülbelül 1 milliárd rubelbe kerül majd, és a műsor több országban is látható lesz. Külön operatőri stábot nem működtetnek, ellenben kétezer fix kamera rögzíti majd a játékosok mozdulatait, és a versenyzők is kapnak kamerákat.

Bár a játék során az orosz törvények betartása kötelező, a szervező elmondása szerint ők nem tiltanak meg semmit a játékosoknak, tehát

ha netán gyilkosság vagy nemi erőszak történne,

az nem a szervezők felelőssége, és erről minden játékos alá is ír egy nyilatkozatot.

Mindenkinek lesz egy műholdas kapcsolattal rendelkező „pánikgombja”, amit megnyomhat, ha bajba kerül (és jó esetben fél órán belül odaér érte egy helikopter), de ennek használata után a játékot el kell hagynia. Kiesett.

A vidámnak ígérkező műsor 2017. július elsején kezdődik.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.