Élet-Stílus

Ez most fontos: figyelmeztetést adtak ki nyalakodó jávorszarvasok miatt!

Mindenképp tartsuk be a harminc méter távolságot!

Nem, ez egyáltalán nem vicc! December 12-én a kanadai Kananaskis megyében (Alberta tartomány) figyelmeztetés jelent meg, hogy a helyi parkokhoz tartozó parkolókban több alkalommal is jávorszarvasok tűntek fel, akik az autókat nyalogatják – írja a newstalk770.

Ez nem valamiféle perverzió, az állatok a sózott jeges utak maradványainak sótartalma miatt buknak a járművekre.

Az állatok kocsinyalás-fétise önmagában nem veszélyes sem az emberekre sem az autókra, ugyanakkor – a figyelmeztetés szerint – a jávorszarvasokat minimum 30 méteres távolságból ajánlott megfigyelni. Ezért megkérik a kedves látogatókat, hogy semmiképp se konfrontálódjanak személyesen, inkább dudálással vagy a riasztó beüzemelésével próbálják rábírni a szarvasokat a távozásra.

A figyelmeztetésben kitérnek arra is, hogy nemcsak a parkolókban sanszos a találkozás a nagyvadakkal, ezért fontos, hogy ha valaki jávorszarvast lát, tartsa be az említett távolságot, és amennyiben házi kedvencet sétáltat (mármint az ember, nem a szarvas), akkor csakis pórázon tegye ezt.

Még egy fontos tanács a végére: azt kérik a környék látogatóitól, hogy sose kerüljenek a nőstény és a borjú közé.

Bár lehet, hogy te most egy kényelmes zuglói otthonból vagy egy menő újbudai irodából olvasod ezt a cikket, mindenesetre ha tudomást szerzel Kananaskis megyei agresszív jávorszarvasokról, AZONNAL tegyél bejelentést ezen a számon: +1-403-591-7755.

albertaparks.ca
albertaparks.ca

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik