Élet-Stílus

Hardcore pornóba kergeti a magyar tiniket a vacak szexoktatás

Emlékeznek még?

Ez ugyan nem szexuális felvilágosítás, de mégis a felvilágosító videók körébe tartozó alkotás. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság készített pár videót arról, miként előzhetik meg az éjszakában bulizó lányok a szexuális erőszakot, és a művek baromi nagy botrányt robbantottak az áldozathibáztatás miatt. A hazai felvilágosítás és az ez ügyben született videók még 2016-ban is gyerekcipőben járnak, legyen szó a fenti bűnügyi, vagy akár szexuális, drogos oktatóvideókról.

Amikor vannak értékelhető kezdeményezések, azok sokszor alulról jönnek, ahogy azt tapasztaltuk annak a 14 év körüli lányoknak szánt felvilágosító könyvvel kapcsolatban is. Egy magyar négyes rakta össze a szép rajzokkal ékített Minden egy kérdéssel kezdődik című remekművet, ami ugyanúgy beszámol a szexről, a nemiszervekről, a védekezésről, sőt a legdurvább ellenségről, a pattanásokról is.

 

Felvilágosító videók – külföldön

A svédek tavaly év elején dobták be a köztudatba a Snoppen och Snippan (kb. Kuki és Puni) fedőnevű animációjukat, amiben táncoló falloszok és vulvák éneklik el a közösülés dalát. Ebből mondjuk pont nehéz lenne megtudni, miből lesz a csecsemő. Johan Holmström nemiszerveknek öltözött emberekkel szerencsére egy showműsorban is előadta ezt.

A szomszédos Norvégia tovább emelte a lécet, ők az NRK, a norvég köztévé és Line Jansrud vezényletével mutatták be a legfontosabb dolgokat:

a vaginát, a péniszt és a női mellet.

A Pubertet című sorozatban a kamaszkort érintő összes nyavalyára is kitérnek: minek nő meg az ember, miért változik a hangja ekkor, miért szőrösödik ki a teste, és egyáltalán, mit kezdjen a későbbiekben a fent említett nemi szerveivel. Az egész sorozat előtt gyermekpszichológusokkal is konzultáltak, hogy meg ne akassza a gyerekeket a fejlődésben egy szőrös vagina látványa.

A YouTube egyik király csatornája a felvilágosításban a Sexplanations, ahol Lindsey Doe magyarázza el négyperces videókban, mit kell tudni a szexualitásról. Itt olyan részletekbe is belemennek akár, mint a szex és a fekália vagy a kötözős BDSM-vonal. A legnépszerűbb videójuk egyébként pont az análszexről szól. A viccet leszámítva akár fiatalabb gyerekeknek való videók is vannak itt, amik egészen a csókolózás rejtelmeiig visszanyúlnak.

Shannon Teresa Boodram műsorvezető videóit is érdemes megnézni, főleg lányoknak, ez kevésbé megy rá a szexuális felvilágosítás témájára, de több anyaga is foglalkozik a tinik számára is égető kérdésekkel. Pl. büdös-e a vaginájuk.

Az utolsó videónk pedig már egy másik világba vezet át. A Baby! Love Your Body! fedőnevű 2014-es videó egy hallucinogén-trip és egy Teletubbies-epizód szerelemgyereke, nagyon rossz utószinkronnal és belőhetetlen célközönséggel. Az biztos, hogy felejthetetlen.

Egy kis hazai

A külföldi videókra válaszul 2010-ben az RTL Klubon mutattak be egy sorozatot, ami a frappáns A-HA címet kapta. Az alapötlet nem is volt rossz, falra rajzolt, animált fiatalok – három fiú, három lány – kukkolták egymást, majd két tanáruk büntetésből felvilágosító órát tartott nekik. Mondjuk a pénisz szinonimáinak felsorolását kihagyhatták volna. A filmeket amúgy Mészáros Bence, Sikos Péter és Szűcs László rendezték, Fazekas Péter forgatókönyve alapján, a Norvég Alap támogatásával.

Hol a hiba a hazai rendszerben?

“Magyarországon még mindig az 1960-as években kezdett orvosi szemlélet uralja a szexuális felvilágosítást” – mondta a 24.hu-nak Hevesi Kriszta, az ELTE-PPK szexuálpszichológusa. Szerinte

olyan videókra lenne szükség – ezekből hiány van -, amikben szó esne a technikai részletekről is, hogy az aktus során mi a jó a másiknak.

A mostani felvilágosítás csak a negatív következményekről szól, így e téren az egyetlen elérhető forrás a serdülők számára a pornófilm.

A mi mostani szexuális felvilágosításunk csak a tilalmakról és a veszélyekről szól.

Hevesi szerint szükség lenne egy olyan portálra, ahol összefutnának a szálak, ahol a fiatalok minden információt megtalálnának (ő tervezett ilyet, de szponzorációs okokból végül félúton megállt a kivitelezés). Angliában létezik ilyen Hevesi szerint, az anatómia mellett a tinik itt megismerhetik az elő- és utójáték fogalmát, a különböző pózok előnyeit, és a szexuális örömszerzés mellett a fogamzásgátlás lehetőségeit is. Hevesi az olyan applikációt is jó gondolatnak tartja, ami (kissé a Duolingo működési elvéhez hasonlóan) szintenként segít a fiúknak felfedezni a titokzatos vulvát – ahogy egy modult elsajátítanak, továbbléphetnek az alkalmazásban.

Fotó: Thinkstock
Fotó: Thinkstock

Fontos gond még a mindent átitató prüdéria: számos olyan példát sorolt, amikor az iskolában inkább kiszedték az óvszert a felvilágosító csomagból. Ezzel a túlzott szeméremmel és kommunikációs hiánnyal viszont a fiatalokat épp “a legkeményebb hardcore pornó” neveli és világosítja fel. Ez viszont nem az egészséges és kölcsönös örömszerzéshez vezet, hanem tönkreteszi a párkapcsolatokat és szexuális funkciózavarokhoz vezet.

Megemlítette a legendás D.A.D.A. Programot is, ami a dohányzás, alkohol, drog és AIDS problémáira hívta fel a figyelmet a ’90-es évek elejétől. De ez sokszor “elég groteszkül nézett ki”, főleg amikor az ehhez annyira nem értő

rendőrök úgy tartottak szexuális felvilágosítást, hogy óvszert húztak a gumibotra.

+1: Kábó, narkó, drog

A drogos oktatóvideók közül érdemes kiemelni a 444-en is bemutatott holland Drugslabet. Nem a hagyományos magyar drogpolitika vonalát követve próbálják démonizálni a drogokat, hanem fiatalosan, lazán, de némi tudományos igénnyel mutatják be az egyes szerek hatásmechanizmusát, jó és rossz oldalát, és persze az elkerülhetetlen másnapról is beszámolnak. Az egészet három cimbora csinálja, íme ilyen az egyikük beecstasyszva.

A Drugslabben az a pláne, hogy itt nem néhány kábós fiatal saját ökörködéséről van csupán szó, ugyanis az állami közszolgálati média is tolja az ügyet. Ki kell még emelni, hogy külön dos and don’ts, azaz tedd és ne tedd videókat is készítenek az egyes szerekről, hogy azok hatása alatt mit (ne) tegyünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik