Élet-Stílus

Apja első ölelése közben állt le az újszülött szíve

Először vette kezébe újszülött fiát az apa, amikor a baba váratlanul elveszítette az eszméletét, és leállt a légzése. Az orvosok sem értették, hogy mi történik, mert a szülés hosszú és problémás volt, a kis George teljesen egészségesen jött világra.

A hátborzongató élményről Laura Bennett, a 28 éves kismama mesélt. A walesi Llandlaffban élő nő azt mondta a Wales Online-nak, hogy ő egy ideje már nyugtalan volt. Hat nappal a szülés előtt ugyanis arra ébredt, hogy a baba egyáltalán nem rugdosott egész éjjel, pedig korábban gyakran csinálta. A kismama rögtön a kórházba ment, és egy vizsgálat után kérte az orvost, hogy császármetszéssel segítse világra a gyermekét, de az azt mondta, hogy erre semmi szükség.

Fotó: Laura Bennet
Fotó: Laura Bennet

A babát szerencsére sikerült a szülőszobán újraéleszteni, aztán azonnal intenzív osztályra került. Kiderült, hypoxia lépett fel nála, vagyis a olyan alacsony szintre esett a vérében az oxigén szintje, hogy összeomlott a szervezete működése.

A kétségbeesett szülők pedig semmi mást nem tehettek, csak vártak. Eltelt 48 óra, mire újra láthatták a babájukat, majd egy egész hónap, mire az orvosok megnyugtatták őket, hogy George egyetlen szerve sem károsodott tartósan az oxigénhiány miatt.

Fotó: Laura Bennet
Fotó: Laura Bennet

Ám még ekkor sem nyugodhattak meg teljesen. A baba még mindig nagyon rossz állapotban volt, a szülés közben ugyanis ő, és Laura is vérmérgezést kapott. A szülők folyamatosan ingáztak a kórház és az otthonuk között. Végtelenül szomorúak és kétségbeesettek voltak.

George-nál nagyon sok komplikáció merült fel. Ezernyi tesztet végeztek rajta, többek között vér-, és csontvelővizsgálatot, bőrbiopsziát, háromszor vettek mintát tűvel a gerincéből, és tizenkétszer kapott vérátömlesztést. Élete első néhány hetében több orvos látta, mint mást évtizedek alatt: immunológus, kardiológus, hematológus, endokrinológus, és bőrgyógyász is kezelte. Aztán lassan, de egyre biztosabban gyógyulni kezdett.

Fotó: Laura Bennet
Fotó: Laura Bennet

Bár a korához képest aprócska, öthónapos korára George végre teljesen egészséges. Sőt, úgy tűnik, hogy sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy arra az orvosai számítottak. Nemrég, életében először már egy labdába is belerúgott. Richard, az apukája reméli, hogy George egyszer majd a walesi csatárcsoda, Gareth Bale nyomdokaiba lép. Miért is ne? Elvégre ugyanakkor van a szülinapjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik