Élet-Stílus

Párizs eladja a hídjairól leszedett szerelemlakatokat, a bevétellel a menekülteket segítőket támogatják

A franciák megmutatják, hogyan kell tíz tonna ócskavassal segíteni az embertársainkon. Csodás gesztus!

Párizs a szerelem városa – ezt mindenki tudja, azt azonban már kevesebben, hogy a francia fővárosba érkező párok által a hidakon hátrahagyott, saját nevüket vagy legalább monogramjukat tartalmazó szerelemlakatok mekkora problémát okoznak, így például komoly terhet rónak az évszázados hidakra.

A város vezetése végül tavaly tavasszal unta meg a mindent elborító lakatokat, így az elmúlt másfél évben több, mint egymilliót távolított el belőlük a város különböző pontjairól, azok pedig ennek köszönhetően az örök szerelmet jelképező szimbólumokból hirtelen hatvanöt tonnányi hulladékká változtak.

7667778222_76428b651a_z

A párizsiaknak azonban ez így nem felelt meg, ezért egy igen kreatív ötletet dolgoztak ki a szemét egy részének hasznosítására: jövőre tíz tonnányit megvásárolhatnak belőlük a város történelmének egy darabjára vágyók, ötös, tízes, vagy akár nagyobb csomagokban, az előreláthatólag akár százezer euróra is rúgó (31,2 millió forint) bevételeket pedig a menekülteket segítő párizsi szervezetek kapják, hogy zavartalanul és anyagi nehézségektől mentesen végezhessék a humanitárius, nonprofit munkájukat.

Magyarországon egyelőre még megtűrik a szerelemlakatokat, így például a fővárosi Duna-hidakon, illetve az ország tucatnyi pontján találkozhatunk apró, gravírozott feliratos zárakkal teli kerítésekkel, vagy korlátokkal.

Fotó: Chesnot/Getty Images News Service és Mike Matthews

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik