Élet-Stílus

Nem akkor állunk le az ivással, amikor mi akarunk

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2016. 12. 01. 18:07

Igenis szükség van arra, hogy időnként felülvizsgáljuk, hogyan is állunk a szenvedélyeinkkel.

A Kék Pont által meghirdetett Száraz November mindenkit el kellett gondolkodtasson, aki találkozott a felhívással. Rengetegen belevágtak az egyhónapos ivásszünetbe, és a tanulságok leszűrődtek a végén. Az is elgondolkodtató, ha valaki nem mert belevágni. Vagy elkezdte, de az első akadálynál megrendült.

Mert alkoholba pácolt kultúránkban bizony igen nehéz megállni, hogy kiszálljunk a rossz körökből.

E szempontból jó választás volt a november: még nem az ünnepek, még nem a legzordabb tél, bár talán az első igazán lakásba zárt periódus, ami megnehezíti a pályát. Sokaknak nagy rádöbbenés volt a piamentes időszak: rá kellett döbbenniük, hogy igenis átlépték az alkoholizmus határát. Másoknak arra mutatott rá a harminc napos absztinencia, hogy bizony, leginkább a társaság kedvéért megy le a torkukon az a sok ital. Megint mások azt tapasztalták, hogy akárcsak a cigihez, úgy nyúlnak a borhoz-sörhöz-töményhez: gyakorlatilag nyugtató, szorongásoldó gyanánt. És bizony – ez saját tapasztalat – azt a legnehezebb belátni, hogy elakadásunk van valamiben, hogy a szenvedélyünk már valóban rabbá tesz, rég nem játék többé.

Keserű rádöbbenés azt tapasztalni, hogy nem akkor állunk le az ivással, amikor mi akarunk.

(Hány de hány súlyos alkoholbeteg mondja: „Akkor hagyom abba, amikor akarom, csak még éppen nem akarom…”  A legmélyebb öncsalás szavai ezek.)

Remélem, jövőre még többen próbára teszik magukat, és a tapasztalatok hatása segít a mértéktartó életben. Persze abban nem lehet reménykedni, hogy az ünnepek italbalesetek nélkül teljenek el. Szomorú tény, hogy többen azért szüneteltek novemberben, hogy jobban bírja a testük-lelkük a decembervég-január eleje ördögi csapdáit. Aki nem vigyáz, húsz-huszonöt napon át süllyedhet a lehető legmélyebbre, ennek minden következményével együtt.

Sajnos egyesekre örökre rátapad, mit műveltek totál szétütve a céges partin. Kivel mit csináltak a wc-ben. Hogy hányták össze a főnök irodáját.

Egyszer szemtanúja voltam, hogyan kezdte el csöcsörészni az amúgy mindig joviális úriember a cégvezetőnőt „Töf-töf” felkiáltással, mindenki szeme láttára. Vagy hogyan köpött ki egy nagy adag franciasalátát a „fáradt” delikvens a leendő szponzorra. Van olyan ismerősöm, aki inkább mindenféle mondvacsinált indokkal lemondja az év végi összejöveteleket, mert a múltja megtanította arra, hogy képtelen magának megállt parancsolni, ha italt lát. Gondolkodjunk el erősen, ha azt érezzük, képtelenek vagyunk megálljt parancsolni magunknak, ha nem tudjuk kikalkulálni, hol a határ. Mert elveszíteni emberi méltóságunkat, ráadásul hosszú távra lehetetlenné tenni magunkat egyáltalán nem jó buli.

Egy felnőtt ember már igenis tudja, mennyit engedhet meg magának, ne a munkahelyi ünnep legyen a hely, ahol kínos szitukba keveredik. Ne itt mesélje el a potenciaproblémáit a beosztottjának, ne részegen próbálja rendezni a konfliktusait amúgy sem jóindulatáról híres felettesével.

Bár enyhébb bajnak tűnik baráti, illetve illetve családi körben elveszíteni a kontrollt, azért lássuk be, ezeket a szitukat is jobb lenne szkippelni. Ki emlékszik vissza szívesen az önkontrollt vesztett nagybácsira, aki a vacsora romjai felett lengette a hímtagját? Ki örülne, hogy a gyerekek előtt harsogja ki az addig kedvenc szomszéd, mit szeret csinálni a feleségével (és ez még a jobbik opció) az ágyban és egyéb helyeken? Volt olyan ismerősöm, aki egyszerűen odahugyozott a méregdrága új bársonykanapéra az előszilveszteri bulin, mások verekedést provokálnak, teljesen mondvacsinált indokokkal. Azért, mert úgymond védett, baráti, szeretetteljes közegben vagyunk, nem érdemes feszegetni a határokat.

Valahogy el kellene ültetni a fejekben, hogy az ünnep ne csak és kizárólag a mértéktelenségről szóljon. Ne csak arról, hogy zabálunk és vedelünk. Gondoljunk csak bele: akkor tudjuk csak elviselni a szeretteinket, ha mindenre kell figyelnünk, csak rájuk nem?! Még ha bizonyos esetben (munka, család) ez eshet is így, akkor legalább a tartásunk maradjunk meg.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.