Élet-Stílus

Bemutatjuk az idei leghülyébb karácsonyfadíszt

Ami egyébként közel 70 ezer forintba kerül.

Tegyük újra naggyá a karácsonyt!

Idén még egy karácsonyfadísz is képes őrületes érzelmeket kiváltani az Egyesült Államokban. Már többször említettük, hogy milyen felfokozott hangulatot teremtett az elnökválasztás váratlan eredménye az amerikai mindennapokban, úgyhogy természetes, hogy egy egyszerű dísz is hullámokat vert.

Na jó, annyira nem egyszerű, mert rézből és tizennégy karátos aranyból készült.

És még a lényeget nem mondtuk, mármint, hogy milyen alakja van: természetesen a következő elnök „Make America Great Again” jelmondatával díszített legendás piros baseball-sapit formálták meg.

Nemrég még 149 dollárért (43 ezer forint) lehetett megvásárolni az Amazonon, de már csak néhány értékesítő kínálatában szerepel, közel 100 dollárral drágábban (azaz nagyjából 70 ezer forint az ára).

Ami még érdekesebb: közel 3500 vásárlói értékelés érkezett a csodás díszre, szinte mindegyik negatív.

Idézünk néhány tökéletes kommentet:

Nem vennék még egyszer ilyet: az összes betlehem-figurát táborokba akarta zárni.”

„Az angyal a fán ügyvédet fogadott.”

„Akárhová akasztottam, jobbra húzta a fát.”

„Megsértette Máriát női mivoltában, Józsefnek azt mondta, menjen vissza oda, ahonnét jött, a jászol köré falat épített, és ha megnyomod, azt énekli, hogy 100% fehér karácsonyról álmodom.”

 

Kiemelt fotó: Amazon.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik