Élet-Stílus

Túlélte, hogy elütötte egy autó és 15 métert zuhant egy jeges folyóba, ahonnan törött lábbal úszott ki

24.hu
24.hu

2016. 11. 23. 13:50

„Csak egy dolog járt a fejemben: el kell jutnom a partra, hogy lássam héthónapos fiam” – mondta el a KBOI-TV híradójának Steven Arrasmith, aki pár pillanaton belül három különböző módon halhatott volna meg nagyon könnyedén. A férfit ugyanis elütötték egy autópályahídon, ami miatt átbukott a híd korlátján, majd a jeges folyóba zuhant, ahonnan törött lábbal kellett kiúszni.

Arrasmith hétfőn kora hajnalban, még napfelkelte előtt haladt át az Idaho és Oregon határán lévő hídon, ahol megállt segíteni egy autósnak, aki megcsúszott egy jégfolton és összetörte autóját. Azonban miután kiszállt terepjárójából, egy másik autós is megcsúszott a jégfolton, nekiütközött Arrasmith autójának, ami pedig átlökte a híd derékig érő korlátján.

Fotó:Oregoni állami rendőrség

A férfi nagyjából tíz másodpercen át kapaszkodott a hídba, de nem bírta tartani magát, és nagyjából 15 méter magasból a vízbe zuhant. Arrasmith a KBOI-nak elmondta: szerencséjére lábbal előre csapódott a vízbe, és hamar felmérte, hogy milyen irányba kell úszni, hogy partot érjen.

Végül sikerült is eljutnia a partig, de a vízből már csak félig tudott kimászni. Ekkor vette észre ugyanis, hogy bal combcsontja eltört, és úgy úszott partra, hogy egyik lába teljesen használhatatlan volt. Ráadásul a kihűlés is fenyegette, a területen ugyanis fagypont alatt volt a hőmérséklet az eset idején.

Arrasmith összetört terepjárója a hídon, ahonnan a vízbe zuhant. Fotó: Oregoni állami rendőrség

A férfit végül nagyjából egy órával később mentették ki a partról, és kórházba szállították, ahol pár napot még el kell töltenie, miután megműtötték törött lábát. Fiát pedig csak azután láthatja, hogy kiengedték a kórházból.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. május 17.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 17-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.