Élet-Stílus

Erdő Péter: embertársaink kötelezettségen felüli segítése

A bíboros a szentévet lezáró vatikáni mise után nyilatkozott az MTI-nek. Kijelentette, minden szentév saját kora valóságára kívánja felhívni a figyelmet, arra a közegre, amelyben az egyén és az emberiség él. A Ferenc pápa által vezetett rendkívüli szentévnek az emberek közötti irgalmas szeretet volt az üzenete, az egymás iránti megbocsátás, a régi ellentéteken való felülemelkedés.

Olyan emberek segítése, akik iránt úgy gondoljuk, hogy nem is vagyunk kötelesek, mivel “az irgalmasság a kötelezettségen túlmenő segítő szeretet”.

Ferenc pápa a szentév lezárására a Vatikánba szólította a bíborosokat, akiket a Szent Péter téren bemutatott mise végén egyenként köszöntött. Közöttük Erdő Péter bíborost is.

A szentév üzenete az, hogy vegyük észre, létünket és képességeinket ajándékba kapjuk, ezért a történelemben és a világban nem szorongva kell élnünk, hanem bizalommal, azzal a reménnyel hogy Isten jóságos és alkotó szeretete kiterjed a történelemre és a mi sorsunkra is

– fogalmazott Erdő Péter.

Megjegyezte, a népek között gyakran súlyosabb, mélyebb ellentétek léteznek, ezeknek a feldolgozása azonban nem egy ember elhatározásán múlik. “Ezeken dolgozni kell, elsősorban neveléssel, de azt hiszem, hogy ezek megoldása nemzedékek munkáját kívánja” – tette hozzá.

(Kiemelt kép: MTI/Marjai János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik