Élet-Stílus

Ez a körömlakk nők millióit fogja megmenteni az erőszaktól

Lehet, hogy már csak hónapok kérdése és forgalomba kerülhet az a körömlakk, amit, ha belemártunk egy pillanatra az italunkba, akkor akárcsak egy lakmuszpapír, elszíneződik és jelzi, hogy megpróbálnak-e bedrogozni minket. Miután az Undercover Colors nevű körömlakkokat gyártó vállalatba több mint 5,5 millió dollárt invesztáltak, 2017-ben akár már a boltok polcaira is kerülhet a különleges lakk, amelytől nem titkoltan azt várják, hogy

drasztikusan csökkentse az elkábítós bűnesetek számát.

Az ötlet még 2014-ben indult a North Carolina Állami Egyetemről, mikor egy ott dolgozó kutató megpróbált kidolgozni egy módszert, amivel csökkentheti a szórakozóhelyeken nőkre leselkedő veszélyeket. A témához kapcsolódó statsztikák hátborzongatók: hat nőből egy legalább egyszer átél élete során valamilyen szexuális zaklatást. Ezt a borzalmas számot csökkentendő dolgozták ki a körömlakk koncepcióját, amellyel visszaadhatják a nők kezébe a kontroll lehetőségét, hogy még időben kimenekülhessenek egy olyan helyzetből, amiben eleve

esélyük sem lenne a támadójukkal szemben.

A fejlesztések még folynak, de a szakemberek szerint a hordható riasztórendszer képes lesz jelezni a manapság legelterjedtebb randidrogokat, a flunitrazepám származékokat és az ecstasy-t.

Ez a körömlakk nők millióit fogja megmenteni az erőszaktól 1
Undercover colors

Hogy működik?

A lakk a lehető legegyértelműbb módon működik: az ital fogyasztása előtt a befestett körmöt bele kell érinteni az italba, a lakk, ha az italba drogot csempésztek, ennek hatására elszíneződik. A készítők szerint, ha következetesen és rendszeresen használják majd a körömlakkot, akkor az akár életeket is menthet.

Independent

Ajánlott videó

Olvasói sztorik