Élet-Stílus

Gyorséttermi dolgozók árulták el, mi az amit soha nem szabad rendelni

Sokak szerint már önmagában gusztustalanok a gyorséttermi ételek, még akkor is, ha tökéletesen vannak elkészítve. Vannak emberek, akik azonban nagyon jól tudják, hogy egyes ételek nem pontosan úgy készülnek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: a gyorséttermi dolgozók. Náluk jobban senki sem ismeri, mi az, amit soha nem szabad rendleni. Szerencsére ezt a fontos tudást névtelenül meg is osztják az interneten.

A New Zealand Herald szép kis összeállítást is közölt a figyelmeztetésekből, amiket a KFC és a McDonald’s ausztrál éttermeiben dolgozó emberek tette közzé. Íme, a legfontosabbak.

Szósz

A KFC burgonyáihoz adott szószok népszerűnek számítanak, de csak azért, mert a vendégek nem tudják, hogyan is készülnek. Azok egyik fő összetevője ugyanis a serpenyők és olajsütők alján a nap végére felgyülemlett „mocskos olaj” – állította több dolgozó is. Ahelyett, hogy kidobnák az olajsütők tartályában felgyülemlett maradékot, szószt készítenek belőle – állította egyikük. A tartályban „90 százalékban olaj van, a maradék liszt, és néhány megégett csirkedarab”- közölte a dolgozó. Ja, és a krumplipüré sem krumpli, hanem „szó szerint csak liszt, semmi krumpli nincsen benne” – mondta egy másik KFC-alkalmazott.

Saláta

Ha egészségesen akarsz étkezni, lehet, jobb ha elkerülöd a salátát a McDonald’s éttermeiben. Egy dolgozó szerint mivel azokat alig viszik a vendégek, rendszeres gyakorlatnak számít, hogy átcímkézik a csomagolásokat, és a lejárt szavatosságú terméket frissként adják el.

Halburger

„Teljesen undorító.” Ez a summás véleménye volt a McDonald’s egyik éttermi dolgozójának a halas burgerről, amik rendszeresen órákat állnak elkészülve, mire valaki elviszi. Ezt egy másik alkalmazott is megerősítette. „Ne rendelj halat, csak akkor, ha frisset kérsz” – tanácsolták.

Jég

Igen, a jég is lehet annyira gusztustalan, hogy a dolgozók a közelébe sem mennek. A jégkészítő gépek tisztaságával ugyanis komoly gondok vannak. „Nem tudom megmondani hány olyan jéggépet láttam, aminek penész és döglött legyek voltak az alján” – mondta egyikük. Egy másik hozzátette: „Azok a gépek több penészt és nyálkát tartalmaznak, mint hinnéd.”

A helyi sajtó ezekkel kapcsolatban megkereste az érintett gyorséttermeket. A KFC Australia szóvivője közölte, hogy a cég komolyan veszi, hogy vendégeiknek „frissen készített, jóízű ételeket” kínálnak. A kritizált szószt pedig éttermeik „a hagyományos módszert követve” készítik, ami „egy autentikus, egyedülálló ízt biztosít.” A McDonald’s nem reagált a sajtó megkeresésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik