Élet-Stílus

Tizenhét évig húzza a szakítás utáni bosszút ez a zseniális lány

Pontosan annyira elegáns és körmönfont, mint amekkora tahó az expasija, így kell ezt csinálni.

Kedves internet, ismerjétek meg Harrietet az angliai Cheshire-ből. Van neki egy pasija, Dan Brown, vagyis csak volt, mert Dan megcsalta, szakítottak is. Nincs ebben semmi izgalmas, hacsak az nem, hogy névrokona a Da Vinci-kód híres írójának, de egyébként nincs közük egymáshoz, szóval ezt most hagyjuk is. Abban sincs semmi izgalmas, hogy még a szakítás előtt Dan megvette a jegyeket a Justin Bieber-koncertre, amire együtt mentek (volna – ez nem derült ki). Ebben sincs semmi érdekes, hacsak az nem, hogy miért akarna bárki Justin Bieber-koncertre menni, de ezt is hagyjuk. Dan, amikor szakítottak, “nagyvonalú” gesztusként azt mondta Harrietnek, hagyja csak a pénzt, ő állta a jegyeket. Később Dan írt egy lényegretörő, tömör üzenetet a lánynak, hogy mégis fizessen. Ebben sincs semmi érdekes, tahó pasik mindig is voltak és lesznek is, hát istenem.

Hanem Harriet reakciója. Na, az érdekes.

Először is jelezte, hogy nem érti, azt hitte, ezt már megbeszélték. Dan még mindig követelőzött, úgyhogy belement, hogy kifizeti, mire Dan közölte, hogy még aznap kéne neki a pénz. Harriet utalt is, ám úgy döntött, részletekben fizeti.

Konkrétan egy pennys részletekben. Minden nap.

Persze nem bajlódik majd ezzel, beállította az automatikus utalást, azaz Dan minden nap kap a lánytól egy pennyt, a szintén tömör és lényegretörő “hűtlen geci” közleménnyel. Harriet úgy számolja, nagyjából 17 évig tart majd, mire Dan megkapja, ami neki jár.

Le a kalappal. Harriet meg is mutatta a beszélgetést és az első utalást a Twitterén, amelyet azóta privátra állított, de az internet szerencsére megmentette őket az utókornak, mutatjuk is.

harriet2 harriet3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik