Élet-Stílus

Kétszer hozták világra az orvosok az amerikai kislányt

Az első alkalommal megműtötték, majd visszahelyezték az anyaméhbe, míg kifejlődött.

Kétszer hoztak világra amerikai orvosok egy kislányt. A terhesség 16. hetében ultrahangvizsgálat során daganatot fedeztek fel a magzaton – olyan daganattípust, ami nem túl ritka, minden 35 ezredik terhességnél előfordul, és általában a szülés után távolítják el. Ebben az esetben azonban a tumor olyan sok vért szívott el a magzat szervezetéből, hogy meg kellett műteni, hogy megmentsék az életét.

Egy több mint ötórás műtét során az orvosok megnyitották az anya méhét, hogy eltávolítsák a daganatot, amely addigra már szinte nagyobb volt, mint a magzat. A beavatkozás végeztével a magzatot visszahelyezték a méhbe, és bevarrták. A gyermek 12 héttel később császármetszéssel született meg, nyolc nappal később a daganat megmaradt részét is eltávolították farokcsntjáról.

A gyermek ma már öthónapos, de megmentéséről csak most számoltak be. Az édesanya várandóssága során nem ez volt az egyetlen komplikáció: ikreket várt, de a másik magzatot elveszítette.

A műtétet végrehajtó professzornak ez volt a második ilyen jellegű beavatkozása, korábban egy nyitott gerincű magzatot műtött meg ilyen módon. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik