Élet-Stílus

Akkora öngólt lőttek az állatvédők, hogy nézni is rossz

Bár Donald Trump bocsánatot kért az elhíresült mondata miatt, amit egy régi videóban mondott, és ezzel együtt abban bíztunk, elfeledkezhetünk róla egy időre, a PETA úgy gondolta, jó ötlet bevetni egy örökbefogadási akciónál szlogenként. Mint utólag kiderült: ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna, írja a DailyDot.

A szervezet a Grab a pussy! szöveget használja – az angolban ugyanis a grab a megragadni igét takarja, a pussy viszont egyszerre jelenti a kismacskát és a női nemi szervet. Azt remélték, ezzel sikerül növelni az örökbefogadók számát, viszont többen felrótták nekik, hogy butaság egy szexista elnök gondolatait népszerűsíteni még úgy is, hogy azzal csak jót akar valaki.

A Twitteren is többen hangot adtak nemtetszésüknek, a PETA viszont nem igazán értette, mi a gondja az embereknek és csak olajat öntött a tűzre a válaszaival. Íme néhány párbeszéd:

Például az, amikor próbálják magyarázni a lehetetlen.

  • @MikeSchnier: „Szexuálisan bántalmaztak nőket és ti el akarjátok vonni erről a figyelmet, ráadásul úgy, hogy macska örökbefogadást reklámoztok?”
  • @PETA: „Fogtunk valami undorítót, és jóvá alakítottuk. Nem elég felháborodni, cselekedni kell.”

Vagy amikor sokadszorra is kiderül, hogy még az embereknél is fontosabbnak tartják az állatokat.

  • @MistressOfDarkk: „Egyszerűen nem használhatjátok ezt a kifejezést ilyesmire. Vegyétek le, tényleg!”
  • @PETA: „Mint állatjogi szervezetnek, kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy az utcákon és a menhelyeken macskák halnak meg.”

Sőt, még a választásoknál is!

  • @GayOnABudget: „Ezt úgy mondom, hogy számomra is fontosak az állatok, de minél tovább hagyjátok ezt fent, annál több kérdésre kell válaszolnotok.”
  • @PETA: „Mindkettőt fontosnak tartjuk, de a közelgő választás szenzációhajhászása számos más témát láthatatlanná tett.”

Mindenesetre már csak 21-et kell aludni, és november 8-án kiderül, ki lesz az elnök és reméljük, a PETA is talál magának egy kevésbé támadható figyelemfelkeltési módot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik