Élet-Stílus

Apróhirdetésben kerestek VŐLEGÉNYT a legénybúcsúra

És találtak is.

Az írországi Roscommonban élő Brian Larkin, akit barátai csak Eamo-nak neveznek hamarosan férj lesz. Ahogy az az ír (és angol és más nyugat-európai) fiataloknál szokás, a legénybúcsúnak kelet-európai helyszínt néztek ki. Meg is szervezték a bulit, megvették a repülőjegyet Krakkóba, lefoglalták a hotelszobákat.

Ekkor azonban sajnálatos esemény történt: a vőlegény „lépcsővel kapcsolatos balesetet” szenvedett, amely – többek között – bordatöréssel járt. Az orvosok eltiltották a repüléstől.

A buliba meghívott huszonnégy derék ír fiatalember frappáns megoldást választott.

A fiúk apróhirdetést adtak fel, amelyben közölték: legénybúcsúra keresnek vőlegényt. Az elvárás mindössze annyi volt részükről, hogy a jelölt tudjon inni, bulizni, és hallgasson az Eamo névre. Túl sok pénzbe sem kerül a mulatság: mivel a hotelszoba már ki van fizetve, mindössze a repülőjegy átíratásáért kell fizetnie 100 dollár (27 ezer forint) körüli összeget a pótvőlegénynek.

A dailyedge beszámolójából kiderül, hogy a bulizók rendkívül hamar találtak jelentkezőt: egy fiatalember a Facebookon olvasta a történetet, és tárcsázta a megadott számot, hogy kiderítse, csak hülyéskednek a fiúk, vagy komolyan keresnek valakit a főszereplő helyett. Komolyan kerestek.

Úgyhogy másnap már találkozott is 24 vadidegen férfival a dublini reptéren, és elindultak Krakkóba. Hogy szegény vőlegény mit érzett, és hogy ezek után meghívja-e a nélküle bulizókat a lagziba, arról nincs információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik