Élet-Stílus a világ egy fura hely

Narancssárga, barlangban élő krokodilokat találtak Afrika közepén

A furcsa színhez a földalatti járatokban élő denevéreknek ezreinek is közük van!

Az Egyenlítő által átszelt, három Magyarországnyi Gabon jó részét ugyan trópusi esőerdő borítja, de három, barlangok százaival tömött karsztvidék is elfért benne, melyek jó része máig feltáratlan, így az erre járó kutatók még manapság is érezhetik ugyanazt az érzést, mint a XIX. és XX. század nagy felfedezői.

crocodiles

Az Abanda-barlangokként ismert földalatti járatrendszerekben egy 2010-es, illetve 2011-es expedícó során figyeltek meg jórészt egész életüket a sötétben töltő, ahhoz mára alkalmazkodott (így közel vakká vált) krokodilokat, akik közül a szűk bejáratok folyamatos elzáródása miatt egyre kevesebben tudnak már kimerészkedni a napfényre.

Az állatok jórészt alig egyméteresek, de a tudósok megfigyeltek egy 1,7 méteres példányt is. A DNS-minták rámutattak arra is, hogy a barlangi populáció alig néhány ezer évvel ezelőtt szakadt el a Gabonban élő többi krokodiltól, és mindössze ennyi idő elég volt számukra, hogy étrendben – átálltak az algára, denevérekre,rovarokra és eltévedt tücskökre – és jellemzőikben is alkalmazkodhassanak a megváltozott körülményekhez.

10-08-11-img_6095-testa

Na de mitől narancssárgák?

A tudósok elég rendkívüli magyarázatot találtak a kérdésre – szerintük a fura színt a denevérürülék okozza.

Ejha!

Az Abanda Expedition és a New Scientist nyomán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik