Élet-Stílus

Utcazenélő manótól nyílt meg a zárkózott, nem kommunikáló kisfiú

Borovitz Tamás
Kaufmann Balázs
Borovitz Tamás, Kaufmann Balázs

2016. 10. 08. 11:00

A trillázó manó megnyomta a beszédgombot.
Korábban a témában:

Előkerült egy fénykép. Évekkel ezelőtt készült, de most jelent meg a Facebookon. Egy kisfiú látható rajta egy manónak látszó figurával, és együtt hegedülnek fakanálvonóval.

facebook.com/trillazs

A kép attól borzasztó erős, amit a bejegyzésben olvashatunk:

Egy introvertált, másokkal félénkség és beszédfejlődésben való elmaradás miatt nem kommunikáló, nem köszönő kisfiú anyukájaként szeretném megköszönni azt a hihetetlen élményt, hogy manóként sikerült gyermekemet bevonni a közös zenélésbe, játékba. Nagyon jó volt látni, hogy egy manóval rögtön interakcióba, sőt beszélgetésbe kezdett a kisfiam. Maradandó élmény volt számára és számunkra szülők számára is.”

Ebből a minitörténetből Amerikában akkora sztori lenne, hogy a BuzzFeedtól a CNN-ig mindenki erről írna, a manót pedig napokon belül a legnépszerűbb esti talkshow-kban faggatnák arról, hogyan keltette életre egy kisfiú társasági- és beszélgetőközpontját.

Viszont ez itt nem Amerika, így csak mi látogattunk el a főhőshöz. Aki amúgy ismerős lehet a hardcore 24.hu-olvasóknak, hiszen tavaly interjúztunk vele. Ő Trillázs, a kalitkában üldögélő, utcán prüttyögő manósipkás művész. Itt például a manók himnuszát, a Nils Holgersson-rajzfilm zenéjét adja elő nagy átéléssel.

 

A Széchenyi fürdőnél találkozunk. De előtte még – tudtán kívül – figyelem messziről. Mellettem egy szintetizátoros bácsi – szintin zenész – az anyagi helyzetét tárgyalja ki a fűnyírót vezető emberrel, jó hangosan, de azért próbálok koncentrálni a célszemélyre.

Nincs olyan ember, akiből ne váltana ki érzéseket. Egy hetvenes férfi pillanatok alatt ötéves gyerekké változik, széles mosollyal áll a manó előtt, és integet neki. Az idős úr felém sétál, már kábé negyven méternyire eljött a manótól, de még mindig teli szájjal vigyorog.

Egy fiatal pár háromszor megy el előtte, nem mernek megállni, de úgy nézik, mintha egy marslakó lenne, és közben folyamatosan mosolyognak. Nem kiröhögik: látszik, hogy szívből nevetnek.

 

Most már odamegyek.

Na, akkor hogy is volt ez a csodatevő zenélés a kissráccal?

Egy vásárban találkoztunk először. A fiú anyukája utána megkeresett, és elmondta, hogy azóta, teljesen hihetetlen módon, megnyílt a gyerek. Aznap egész este a hegedű hangját utánozva prüttyögött. A korábban zárkózott, félénk kisfiú azóta többet beszél, nyitottabb, barátkozóbb.

Neked milyen érzés volt?

Megmozgatott bennem is húrokat, rendkívüli találkozás volt, és nagyon kedves kissrác.

Találkoztatok azóta?

Persze, többször is. Mondhatni, baráti a viszonyunk. Kapott tőlem egy hegedűt is.

A manó elmesélte, hogy korábban művészetterápiát tanult; a mestere akkor azt javasolta, hogy a trillát (a nyelvre helyezhető kis zenélő izét) segítsen kipróbálni logopédiai fejlesztésnél. Hősünk viszont azt tapasztalta, hogy leginkább a még nem beszélő korú gyerekekkel folytatott kommunikációhoz remek: hogy dumálhat a kissrácokkal, akik még szavakat nem tudnak használni, de egyértelműen felelnek a kérdéseire, bólogatnak – mindenhogy kommunikálnak. A manó trillanyelve találkozik a még nem beszélő gyerekek világával.

Sírásgátló

Mindig érdekes az olyan szitu, amikor síró gyerekkel találkozik egy vásárban vagy egy fesztiválon. Ilyenkor megmutatja nekik a trillát, és azt mondja, hogy az egy sírásgátló. Mindig beválik a trükk.

Egyszer sírt egy gyerek. Én is úgy csináltam, mintha sírnék. Erre jól felhúzta magát, de aztán elmosolyodott, és rám nyújtotta a nyelvét. Olyan fejet vágott, mintha azt mondaná: köszi, jól kicsesztél velem! De érezte, hogy én csak tükröt tartok neki. És máris jókedve lett, többször is visszajött játszani.”

A manóskodás alapvetően magányos műfaj, de volt már olyan fesztivál, ahol egy barátjával szimfonikus manózenekart hoztak létre: ketten alapították, de bárki beszállhatott a zenélésbe.

Odaálltak a gyerekek, mi meg vezényeltünk. De előtte behangoltuk a hangszereket, például a palacsintasütőt. Megkérdeztük, nem kell-e még egy kis liszt bele, hogy jobban szóljon. Vagy Kodály vagy Bartók. Értették. Nevettek.”

Manó, csao?

Trillázs arról is mesélt, hogy a manók élete – tanult kollégáikhoz hasonlóan – nem csak játék és mese. Az utcai művészet semmilyen támogatást nem élvez, viszont elég sok bürokráciával jár: volt, hogy egy engedély megadását 45 nap átfutási idővel ígérték neki, ami eleve nem életszerű egy utcazenésznek, végül 75 nap után kapta meg. Az egy fél nyári szezon.

Ráadásul a prüttyögésből nem lehet megélni, ezért emberekre szabott munkát is kell végeznie. Télen azonban ismét visszanyergel a manóbizniszbe: egy Télapó mellé felkérték segédnek, adventi manó lesz a Vörösmarty téren.

Az interjú további részét videóformátumban mutatjuk. Manóul nem beszélő olvasóink kedvéért a beszélgetést feliratoztuk.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.