Élet-Stílus

Menyasszonyi ruhában szoptatott az anyuka – az internetezők imádják

13.000 like.

Tizenháromezer like, több mint 270 megosztás: ez a mérlege (eddig) annak a fotónak, amely a nyilvános szoptatásról, anyaságról szóló Brestfeading Mama Talk Facebook-csoportban jelent meg még szeptember végén.

A fényképen a 19 éves Emma Coleman látható, és kislánya, Catalaya.

Facebook/bfmamatalk
Facebook/bfmamatalk

A bejegyzésben Emma többek között ezt írja:

Fiatal (19 éves) anyuka vagyok Seattle-ből; ez a kép az esküvőm napján (szeptember 24.) készült, és ez az egyik kedvenc fotóm aznapról.”

Azt írja, örül, hogy a szertartás napján is a gyereke mellett tudott lenni, és sort tudott keríteni erre a fontos tennivalóra. Emma a Huffington Postnak elmondta: reméli, hogy amikor az emberek ránéznek a fotóra, átérzik, milyen szeretet és mennyire szoros kapcsolat van köztük a lányával.

Több mint kétszáz hozzászólás érkezett a bejegyzéshez, többségük gyönyörűnek, csodálatosnak vagy épp felemelőnek titulálja a pillanatot, de persze – ahogy az ilyenkor lenni szokott – negatív kommentek is érkeztek.

Az elsőben például valaki csodálkozik, hogy hogyan lehet valakinek gyereke az esküvő napján, de a többi hozzászóló azonnal felvilágosítja: vannak emberek, akik már házasság előtt is élnek nemi életet.

 

Kiemelt fotó: Adrian Hernandez/FacebookHannah Malhan Hannah Faith Photography/Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik