Feszty-körkép (Array)
Élet-Stílus

Kiütéses győzelemmel kezdtek Árpádék Európában

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 09. 24. 15:00

A Magyar Nagyfejedelemség 899-ben, a Brenta folyó melletti csatában adta a nyugat tudtára, hogy a továbbiakban részt kíván venni Európa történetének alakításában.
Korábban a témában:

Egyre inkább a múlté az a felfogás, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarság a besenyők által megvert, “megtizedelt” menekülő társaság lett volna. Sokan vélik úgy, a nagyfejedelemség tudatosan, jól előkészített módon, tervszerűen vette birtokába új hazáját, a kiváló természeti adottságokkal rendelkező, jól védhető medencét.

Nem tudjuk, a honfoglalásnak nevezett aktus mikor kezdődött, egyben, vagy több lépcsőben valósult-e meg, de annyi biztos, 896-ban Árpád nagyfejedelem már innen osztotta parancsait. A honfoglalásról itt, a besenyő támadásról, vagy “állítólagos besenyő támadásról” itt írtunk bővebben.

A Magyarok útja

Bárhogy is történt, az biztos, hogy a Magyar Nagyfejedelemség rögvest aktív és kezdeményező külpolitikába kezdett. Őseink tettek róla, hogy Nagy Károly egykori birodalmának örökösei minél mélyebbre süllyedjenek belháborúikba, még véletlenül se egyesítsék erejüket a keleti szomszéd ellen.

Ennek jegyében indítottak hadat 899-ben Észak-Itáliába Berengár ellen. Itália királya volt, Nagy Károly dédunokája, ezen oknál fogva pedig jogot formált a Német-Római császári címre. Épp úgy, ahogy Arnulf, a keleti frank uralkodó is, aki viszont a Magyar Nagyfejedelemség segítségét kérte.

A magyar lovasok a Dráva és a Száva vonalán indultak nyugatra, ezt az útvonalat használták később is nagyon gyakran nyugati hadjáratok alkalmával, ezért lett a neve Strata Hungarorum, azaz Magyarok útja.

Szélsebesen haladva feldúlták az egész Pó-síkságot, szeptember folyamán pedig Paviáig jutottak. Ennek már fele sem volt tréfa, Berengár fővárosát fenyegették. A király óriási, 15 ezres hadat gyűjtött, és ütközetbe indult.

Nem mertek harcba szállni?

Nem tudjuk, a magyarok hányan voltak, de a kortárs Liudprand, Cremona püspökének krónikájából úgy tudjuk, a nyugatiak háromszoros túlerőben voltak. A püspök , aki a “másik oldalon játszott”, így nem valószínű, hogy a csúnya vereség után ebbe az irányba túlzott volna. Berengár feltehetően 5-6 ezer vitézt állított ki, a magyarok 2-3 ezren lehettek.

Amikor a két sereg összetalálkozott, a magyarok berezeltek:

… amikor meglátták az óriási sokaságot, lelkükben megrettenve, nem tudták eldönteni, mit tegyenek. Megütközni nem mertek, elfutni egyáltalán nem tudtak. A két veszély közül inkább van kedvük a futáshoz, mint az ütközethez. Amikor a keresztények üldözőbe veszik őket, az Adda folyón úszva kelnek át…

– írja Liudprand. Szegény jó püspök nem tudhatta, miként az itáliai seregek vezérei sem, hogy a páni menekülés egy szépen kidolgozott terv része, és egy magyar lovascsapatnak átúsztatni egy folyón nem a menekülés utolsó, elkeseredett módja, hanem szinte sétagalopp.

Hátrafelé nyilazó magyar harcos az aquileai székesegyház freskóján (Wikipedia)

Mindkét horog bekapva

A horgot tehát bekapták, elbizakodva, a fegyelmet sem tartva üldözőbe vették a pogányt. Ezalatt pedig az elszórtan portyázó seregrészek már felállították a lest a Brenta folyó mentén, ahova a nyugatra küldött kontingens szépen csalogatta a vasasokat.

Amikor Berengár serege a Brentához ért, szeptember 24-én a magyarok követet küldtek hozzá a folyó túlpartjáról: hagyja őket békében elmenni, visszaadnak minden zsákmányt, minden foglyot, és többé nem lépnek Itália földjére. A krónikák szerint azért, mert lovaik túlhajszoltak voltak, nem bírták a menekülést. A keresztény király, több ezer lovag élén egészen elbizakodott lehetett, ha még itt sem vette észre a csapdát.

A magyarok a folyó túloldalán voltak, hátukban egész hazáig nem volt ellenség, és azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy a könnyűfegyverzetű lovasokat bármikor is utolérnék a vasba öltözött vitézek. Nem tudjuk, mi játszódott le a nyugati vezérek fejében, Liudprand szerint “gőgös felfuvalkodottságukban”, mert a győzelmet már magukénak érezték, fenyegetésekkel feleltek a magyar “békeajánlatra”.

Az ételt a torkukban szúrták át

Bárhogy is feleltek volna, sorsuk ekkor már elrendeltetett, ez a kis színjáték csak időhúzásra kellett és arra, hogy a keresztények még inkább pöffeszkedjenek saját erejük tudatában, éberségük elaludjon. Bejött a magyarok számítása, és a legalkalmasabb pillanatban lecsaptak a szekérvárba tömörült itáliai hadra. Két oldalról becserkészték az ellenséget, majd nyílzáport táborra, miközben a harmadik csapat:

… a folyón átkelve, egyenesen az ellenség az ellenség közepébe rontanak. A keresztények közül ugyanis a legtöbben az alkudozások miatti hosszas várakozásban kifáradva, táborszerte leszálltak a lóról, hogy felüdítsék magukat étellel. A magyarok oly hirtelenséggel döfték le ezeket, hogy egyeseknek az ételt a torkukban szúrták át, másokat megakadályoztak a futásban, mivel elvették lovukat.

Berengár maga is csak közkatonának öltözve tudta menteni puszta életét, így nyert egérutat. Megsemmisítő vereség volt. Olyannyira, hogy a magyar sereg Itália földjén töltötte a telet, Berengár csak a következő év tavaszán tudta őket távozásra bírni temérdek ajándék és túszok átadása árán.

Európa pedig ekkor, 899. szeptember 24-én tényleg rádöbbent: a Kárpát-medencében most egy olyan hatalom jelent meg, amellyel komolyan számolni kell.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.