Élet-Stílus

Kilencvenegy évesen meghalt a világ legismertebb ördögűzője

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 09. 20. 20:03

Az egész életét az Ördöggel való harcnak szentelő, öt évtized aatt több, mint hetvenezer ördögűzést elvégző Gabriele Amorth a római egyházmegye legfőbb, ördög elleni katonájaként szolgált, állításaival pedig sokszor saját kollégáit, illetve a Vatikánt is megbotránkoztatta.

Nem is csoda, hiszen emlékirataiban fura dolgok egész soráról adott hírt: a Gonosz az írás szerint például már rég az egyházon belül bomlaszt, sőt, a Vatikánban élő, magas rangú papok egy része egyenesen egy ördögi szekta követője, XVI. Benedek pápa pedig hiába mozgat meg minden követ ellenük.

Az elvégzett szertartásokról is számos alkalommal osztott meg fura részleteket, így töbek közt arról is beszélt, hogy “a megszállottak szájából bármi kijöhetett – ujjnyi fémrudak, de akár rózsaszirmok is.”

A La Repubblicának egy alkalommal arról is beszámolt, hogy Hitlert és Sztálint egyaránt ördög szállta meg, sőt, a Harry Potter-könyvek is azért születtek meg, hogy a gyerekek hinni kezdjenek a fekete mágiában, és érdeklődjenek a téma iránt.

Korábban azt is kifejtette, hogy az 1973-as Ördögűző című filmklasszikus alapos és pontos bemutatása annak, ami ilyenkor történik.

Az Iszlám Államról is megvolt a véleménye, sőt, arról is beszélt, hogy Ferenc pápa 2013. májusában a Szent Péter téren hajtott végre egy ördögűzést, a hagyományos módszer helyett azonban mindössze egy felszabadító imádságot használva.

Amorth 1925-ben született az észak-olaszországi Modenában, 1954-ben vált római katolikus pappá, felszabadító munkáját pedig 1985 óta végezte. Olaszországban közismertnek számított, sőt, egy évvel ezelőtt az olasz állam is kitüntette a második világháború folyamán betöltött náciellenes szerepe miatt.

Fotók: The Tablet
vissza a címlapra

Kommentek

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.