Élet-Stílus

Hiánypótlás: Elkészült a nemierőszak-naptár

Bár már szeptember van, így ha valaki beszerezné, nyolc hónapot kapásból áthajthat rajta, mindenesetre elkészült az idei év legfontosabb kiadványa: egy olyan kalendárium, amiben közelmúltbeli, nemi erőszakkal vádolt fiúk és férfiak kapnak helyet.

A naptár, amit Alexandra Ozira készített, a “Hónap pasija” sablon alapján készült. Emiatt a fotók mellett (már akiről van) találunk személyes információkat arról is, hogy mit szeret (és mit nem) az adott illető. Brock Turnerről (fejlécképünkön is ő látható) például mi is írtunk, az akkor 19 éves úszó tavaly januárban bukott le, hogy ájult nővel erőszakoskodott. Mivel élsportolóként többen megengedőbbek voltak vele szemben, a legfontosabb érvet így fogalmazták meg ellene:

Turner nem egy élsportoló, aki egyszer hibázott. Ő egy nemi erőszakot elkövető személy, aki egyébként jól tud úszni.

Fotó csak azok mellett van, akiről a sajtó közölt, így előfordul – például február vagy november hónapok esetében -, hogy csak egy körberajzolt alakot láthatunk a képen. A mű egyszerre szomorú és abszurd, már csak azért is, mert ahogy a szerző írja:

az eladásokból származó bevétellel a nemi erőszakkal megvádolt áldozatokat segítik majd.

A teljes sorozatot ebben a Tumblr-posztban nézhetitek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik