Élet-Stílus

Elárverezik Steve Jobs egyik ikonikus garbóját

24.hu
24.hu

2016. 09. 03. 17:10

Korábban a témában:

Az Apple néhai alapítója nem adott túl sokat az öltözködésre, gyakorlatilag mindig ugyanolyan ruhadarabokat viselt, köztük az ikonikusnak mondható fekete garbókat. Most az egyiket bárki megveheti, ha van rá elég pénze, ugyanis a Julien’s Live aukciósház egy csomó olyan dolgot készül elárverezni, melyeket Steve Jobs viselt vagy használt. A meghirdetett tárgyak között a garbó mellett van még nyakkendő, bőrdzseki, póló és ing is.

Jobs egyébként még a nyolcvanas években, egy látogatás alkalmával figyelt fel rá, hogy a Sonynál  mindenki egyenruhát visel: egy nejlondzsekit leválasztható ujjakkal. Ezt a ruhát a legendás japán divattervező, Issey Miyake alkotta meg. Jobs-nak borzasztóan megtetszett az ötlet, úgyhogy azonnal felvette a kapcsolatot a tervezővel, hogy az Apple számára is találjon ki valami hasonlót. Bár az alkalmazottak határozott nemet mondtak az egyenruha ötletére,

Jobs és Miyake barátok maradtak, és a japán tervező legalább száz fekete garbót készített neki.

A garbó kikiáltási ára 500 dollár, azaz úgy 140 ezer forint, de már most a dupláját kínálják érte.

(via)

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.