Élet-Stílus

A félmeztelen nőké lesz a vasárnap

Egyenlő topless-jogokat mindenkinek!

Augusztus 28-a fontos nap, amióta a GoTopless szervezet megalapította a Go Topless Day-t, azaz a Légy Félmeztelen Napot.

Az első világnapot 2008-ban rendezték meg Nevadában, azóta minden évben megtartják, a női egyenjogúság napjához, vagyis augusztus 26-hoz legközelebb eső vasárnapon.

Az első megmozdulással az volt a céljuk (és ez azóta sem változott), hogy felhívják a figyelmet egy furcsa megkülönböztetésre, amely az egész világon jellemző: szerették volna tudatni, hogy

a nőknek pontosan ugyanannyi joguk van félmeztelenül mutatkozni nyilvánosan, mint a férfiaknak.

A férfiak bármikor megjelenhetnek felső nélkül (és itt most ne luxusétteremre vagy bírósági tárgyalásra gondoljunk), eközben a női topless a világ számos pontján jogsértőnek számít – ezen anomália ellen küzd a Maitreya Rael nevű vezetője után raeliánusnak is nevezett csoport.

Vasárnap New York, Toronto, Vancouver, Los Angeles, Párizs, Berlin, Genf – és világszerte még közel 60 város lesz a helyszíne a „félmeztelen büszkeség”-felvonulásoknak.

Alább a tavalyi Venice Beach-i (Kalifornia) felvonulásról készült videó látható – és ugye, milyen fura, hogy ha csak félmeztelen férfiak szerepelnének benne, akkor nem kellene 18-as karikát kitenni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik