Élet-Stílus

Nincs szívszorítóbb ennél a fotónál

Little Andrew már 15 éves volt, ami emberi korra átszámítva, nagyjából 83. Az utóbbi időben egyre gyengébb, és betegebb lett. Gazdái, egy fiatal pár lassan belenyugodtak, hogy nekik bármennyire nehéz, a macskának az lesz a legjobb, ha elaltatják.

Az utolsó, az állatorvoshoz vezető útján Little Andrew végig „fogta a gazdái kezét”. Azt írják, a macska végig nagyon bátran viselkedett, ő adott nekik erőt ahhoz, hogy végig tudják csinálni. Little Andrew utolsó fotóját a Redditen osztották meg. A kép alatt hamarosan záporozni kezdtek a kommentek, amik hasonló élményekről számolnak be.

„Elképesztő, hogy pontosan tudják, amikor elérkezik az utolsó útjuk ideje. Az enyém is tudta, hová megyünk, és békés volt, akárcsak a tietek.”

„Gyönyörű fotó, elsírtam magam.”

„Én két évvel ezelőtt veszítettem el a kicsikémet, épp úgy nézett ki, mint a ti cicátok. Több mint 18 évig volt velem. Különleges szeretet volt köztünk, amit nem lehet megmagyarázni. Fogadjátok őszinte részvétemet.”

Később Little Andrew gazdái is válaszoltak, megköszönték az együttérzést. „Mindenkit szeretett, és minden nap dorombolt. Amikor nem csinálta többé, tudtuk, hogy eljött az idő” – írták.

(Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik