Élet-Stílus

Betegnek hitték, és megműtötték a felesége szülésére váró férfit

Egy kínai kórház orvosai tévedésből megműtöttek egy 29 éves férfit, aki csak azért volt a kórházban, hogy megvárja felesége szülését – jelentette a kínai sajtó. A Wang vezetéknevű férfi elmondta: már nagyjából negyven perce várakozott a műtő előtt, ahol neje császármetszését végezték, amikor a szomszédos műtőből egy orvos jött ki, beparancsolta a helyiségbe, majd felszólította, hogy vegye le a nadrágját.

Amikor Wang magyarázatot követelt, a doktor csak annyi közölt vele, hogy „tegye, amit mondanak”. Attól tartva, hogy ki fogják nevetni, ha többet kérdez, Wang engedelmeskedett, majd lefeküdt a műtőasztalra, ahol gyorsan végre is hajtották rajta a műtétet, egy aranyér eltávolítását.

Wang az eset után magyarázatot követelt a kórháztól a „hihetetlen” eset miatt. A kórház közölte, hogy „tévedés történt”, és ötezer jüanos (nagyjából 200 ezer forint) fájdalomdíjat ajánlottak fel neki, hozzátéve, hogy a férfinak tényleg volt aranyere. A kórház egyik jogásza pedig hozzátette: Wang részben felelős a tévedésből elvégzett műtétért, mert már felnőtt ember.

Wang felesége egyébként egy egészséges gyermeknek adott életet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik