Élet-Stílus

Letartóztatták, mielőtt kimondhatta volna a boldogító igent

Cecilia Siaw a fehér szertartási ruhájában pózol azon a rendőrségi fotón, amely nemsokkal azután készült, hogy a hatóságok elvitték a saját esküvőjéről. A ghánai nőt azért ragadták el drámaian, mert a brit bevándorlási hivatal nem találta rendben a papírjait. A bevándorlási csalással vádolt 45 éves Siaw egy német férfihez ment volna hozzá a Portsmouth-i házasságkötőben.

Siaw még 2009-ben lépett be az Egyesül Királyság területére, ám a vízuma csak 2013-ig szóltak. A nő azóta hamis papírokkal tartózkodott az országban, ezért került a bevándorlásiak látókörébe. A nő, aki tanári diplomával rendelkezik és rendszeres munkája is volt, most 6 hónapra börtönbe kerül.

Letartóztatták, mielőtt kimondhatta volna a boldogító igent 1
Kép: Mirror, Cecilia Siaw

Siaw, aki a Portsmouth-i egyetemre is járt, valamint ápolóként is dolgozott, egy indiai férfi papírjait használta. A nő elmondta a bíróságon, hogy a hamis okmányokat egy állítólagos belügyminisztériumi dolgozótól kapta, aki ezért 5 ezer fontot kért tőle. Az ügyész, James Kellam elmondta, hogy nem tudják enyhítő körülménynek venni azt, hogy a nő jóhiszemű volt, hiszen a hamis papírok átvétele egy vonaton, pénzért történt, így a ghánai nőnek sejtenie kellett volna, hogy amit tesz, az törvénybe ütközik.

Siaw ügyvédje szerint, ha a ceremónia után érkeztek volna a rendőrök, akkor sokkal jobb helyzetben lennének, hisz Cecilia olyan férfihez ment volna hozzá, aki rendelkezik érvényes papírokkal. A tanárnőnek így azonban börtönbe kell vonulnia hat hónapra.

Mirror

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik