Élet-Stílus

Gyönyörű lett a 20 éves beteg lány, miután megműttette állkapcsát és fogsorát

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2016. 07. 23. 18:11

Gyökeresen megváltozott a 20 éves Ellie Jones élete, miután megműttette állkapcsát és fogsorát.
Korábban a témában:

A walesi lány veleszületett arcdeformitással jött világra, ami azt jelentette, hogy fogai nem voltak összehangolva. 14 éves korában egy fogorvos megállapította, 8 éves kora óta nem megfelelően nőtt az állkapcsa sem. Ellie Jones ekkor felvette a kapcsolatot egy szájsebésszel, aki az elkövetkező hat esztendőben kezelte őt.

Az első beavatkozást 16 éves korában hajtották végre rajta, és mint mesélte, utána képtelen volt beszélni.

Egy hónapig csak folyadékot fogyaszthattam, ráadásul nem is tudtam normálisan megszólalni. Jegyzettömbbel kommunikáltam mindenkivel

– mondta a Daily Postnak.

Egy évvel később korrekciós műtéten megnagyobbították az állkapcsát, amit túl kicsinek érzett.

Megkönnyebbültem és végre önmagam lehettem

– tekintett vissza a hölgy.

Emma Woolley, a lány sebésze elmondta, sokan nem veszik észre, hogy nem megfelelően fejlődött ki az álluk és elfogadják, úgy, ahogy van, hiába, hogy nehézségeik adódnak az étkezésben.

Nagyon büszke vagyok, hogy megváltoztathattuk az életét és visszanyerte az önbizalmát

– nyilatkozott a szakember.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.