Élet-Stílus

Most már csak az a kérdés, hogy ki ad el több pólót

Dévai László
Dévai László

ÚJSÁGÍRÓ. 2016. 07. 20. 17:04

Ha nagyot akarnánk mondani, akkor azt írnánk, hogy az amerikai elnökválasztás ma már csak annyiról szól, hogy melyik jelöltnek van több követője, kiről tweetelnek sűrűbben, egy szóval ki számít erősebb márkának. Még ha ez így, ebben a formában nem is igaz, azt azért el kell ismerni, nagyon sokat nyom a latba, hogy mely indulónak erősebb a self branding gépezete, magyarul ki körül van a nagyobb felhajtás.

A világ egyik legnagyobb hatalmú vezetőjének arculatát felépíteni talán a legkomolyabb kommunikációs feladatnak számít. Nem csoda hát, hogy szakemberek hada foglalkozik azzal, hogy Hillary épp milyen kifejezéseket használjon a beszédében, vagy hogy Trump melyik rendezvényen viselje a már

ikonikussá vált piros sapkáját.

Az arculat és a márka kiépítésének egyik klasszikus módja a merchandising, azaz a pólók, ajándéktárgyak, kitűzők, táblák forgalmazása. Bár az internet megjelenésével és a közösségi média térnyerésével jócskán átalakultak a kampányeszközök, (jóval egyszerűbb a Facebookon egyben tartani egy tábort, vagy épp közösséget teremteni) a politikai stratégák még mindig fontosnak tartják, hogy legyenek kézzelfogható tárgyak is, amelyekkel a választó ki tudja fejezni a hovatartozását.

Az elkövetkező hónapokban rengeteg dologban fogják összehasonlítani a demokrata és a republikánus elnökjelölteket, mi most annak néztünk utána, hogy ki, hogyan próbálja meg felöltöztetni a saját szavazóit.

Hillary sikkes, de Trump nagyobb poén

A két jelölt webshopját elnézve rögtön kiderül, hogy a demokraták jelöltjének csapata több erőt és kreatív energiát fektetett a ruhák, formák, szimbólumok kidolgozásába, mint Trumpék. Hillary cuccai simán, akár hétköznap is hordhatók, divatosak, de ugyanakkor látszik rajtuk, hogy kampányeszközök, az üzenetek pedig nem szájbarágósan jelennek meg.

Hillary kollekció
Bármikor, a hétköznapokon is!

Ezzel szemben Donald Trump ruhái inkább csak szövegekből és direkt mottókból állnak. A Trump-kollekció darabjain leginkább a nemzeti színek dominálnak, sokat jelenik meg az amerikai zászló is, így a pólókat gyakorlatilag csak egy hajszál választja el a patrióta giccstől, talán csak az amerikai sas hiányzik

Trump pólók
Árnyalt üzenetek

A ruhadarabokat és az egyéb tárgyakat összehasonlítva egyértelmű, hogy Clintonék minőségibb, átgondoltabb terméket dobtak piacra, ám nem biztos, hogy ez azt jelenti, hogy a Hillary márka sikeresebb lesz, mint a Trump brand, sőt! Donald Trump felsői és ajándéktárgyai gyakorlatilag bármilyen rosszak is lehetnének, hiszen Trump-cuccot felvenni poénos, ironikus, vicces, míg Hillary-t viselni inkább kampányolás, mint jófejkedés. És akkor itt van még valami, amiről fentebb már esett szó.

Donald Trump, president and chief executive officer of Trump Organization Inc. and 2016 Republican presidential candidate, is escorted by security after a rally aboard the Battleship USS Iowa in San Pedro, California, U.S., on Tuesday, Sept. 15, 2015. Trump said Sunday that he would flesh out his tax proposals in the coming weeks, but again vowed to raise rates on hedge fund managers, who the billionaire has portrayed as "getting away with murder." Photographer: Patrick T. Fallon/Bloomberg via Getty Images
A Sapka!

A semmihez nem illő, tisztán, csak és kizárólag régimódi kampánycélzattal viselt piros sapka az, ami véglegesen Trump felé billenti a merchandising mérleget, hiszen elég nehéz lenne elképzelni, hogy mivel tudnának előállni a demokraták, ami csak fele ennyire tudna beleégni a köztudatba, mint a piros sapka, fehér Make America Great Again felirattal.

Visszatérve tehát az eredeti kérdéshez: ha az amerikai elnökválasztás csak arról szólna, hogy melyik jelölt számít erősebb brandnek, akkor nagy valószínűséggel ősztől Donald Trumpnak hívnák az Egyesült Államok elnökét, de mint tudjuk, a választások nemcsak arról szólnak, hogy ki tud több pólót eladni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.