Élet-Stílus

Már a gyerekek körében is terjed a magyar népbetegség

Évtizedekkel ezelőtt még az orvosok sem találkoztak vele, mára azonban egyre több gyereket betegít meg. A 2-es típusú diabétesz Magyarországon az elhízott gyerekek 0,5-2 százalékát érinti, miközben szakemberek szerint még a túlsúly sem szükségszerű feltétel. A bűnös egyértelműen a túl sok cukor és a finomított szénhidrátok.

Minden ötödik.

Ma hazánkban ennyi tizennégy év alatti gyermek szenved kóros túlsúlyban. A szülőket viszont ez – nagyon sok esetben – egyáltalán nem zavarja.

Akad olyan, amikor egy szülő fel akarja mentetni a gyerekét testnevelésből, mert olyan kövér, hogy már futni sem bír

– meséli lapunk megkeresésére dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke azon döbbenetes esetek egyikét, melyeket saját praxisában tapasztalt.

Két-hároméves gyerekeknél táplálkozási napló felvételnél hallottam egy anyukától, hogy napi 1,5-2 liter cukros üdítőt iszik meg a gyereke. Sőt, éjszaka, az ágyból felkelve is azt issza, ha szomjas

– ezt pedig már Soltész Erzsébet, az Egy Csepp Alapítvány dietetikusa hozta fel példaként arra, hogy rengeteg esetben maguk a szülők sincsenek tisztában az egészséges táplálkozás jelentőségével és fontosságával.

Az édességről például érdemes tudni, hogy a WHO nemzetközi ajánlása szerint heti 2-3 alkalommal volna egészséges fogyasztani, sőt, bármilyen meglepő, a szakemberek a gyümölcsevést is korlátok közé szorítják. A felnőttek napi gyümölcsfogyasztását 50-60 dkg-ban maximalizálják, de szigorúan több, kisebb adagra elosztva. 

Erős Antónia híradós műsorvezető maga is cukorbeteg. Fiatal felnőttként, 1995-ben diagnosztizáltak nála 1-es típusú diabéteszt. Igaz, a cukorbetegség ezen típusa nem az egészségtelen életmód miatt alakul ki, ettől függetlenül ő maga is tisztában van a kockázati tényezőkkel. Az Egy Csepp Figyelem Alapítványt 2005-ben azzal a céllal hozta létre, hogy minél több ember ismerje meg a betegséget és annak veszélyeit.

A férjemmel egyetértésben nem támogatjuk a szélsőséges diétákat. Bio-élelmiszereket sem vásárolunk. A gyerekek alapvetően mindent ehetnek, de kizárólag mértékkel.

MTI / Kovács Attila
MTI / Kovács Attila

Antóniáék a dietetikusok által is javasolt, napi öt étkezést tartják, igyekeznek változatosan összeállítani a heti menüt, gyakran fogyasztanak zabkását, barna rizst és halat. És leginkább vizet isznak, édes löttyök helyett.

Nem csinálunk semmi különlegeset, de cukros, szénsavas üdítő nálunk nincs a hűtőben, maximum egy kis szörpöt vagy limonádét kapnak a gyerekek. Alapvetően a vizet támogatjuk. Emellett még egy szabály van: az édességek nincsenek szem előtt, és nem lehet korlátlanul fogyasztani.

A híradós tanácsait érdemes megfogadni, a hazai adatok ugyanis nagyon riasztóak.

A túlsúlyos gyerekek 0,5-2 százaléka 2-es típusú cukorbeteg.

Elsőre nem tűnik magas számnak, ám ha figyelembe vesszük, hogy néhány évtizede teljesen ismeretlen volt ez a jelenség, akkor már egészen más a helyzet.

Gyermekeknél néhány évtizede még kizárólag a diabétesz 1-es típusát mutatták ki, ilyenkor a szervezet nem termel elegendő inzulint, így azt pótolni kell. Az utóbbi években azonban egyre több fiatalnál diagnosztizálják a 2-es típusú diabéteszt is, pedig korábban ez tipikusan a felnőttek betegsége volt

– mondja dr. Körner Anna, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense.

Esetükben, szemben az 1-es típussal, nem inzulinhiányról van szó, sőt, kezdetben akár még több is termelődik belőle a normál szintnél, ám a szervezet érzéketlen marad a cukor sejtekbe való bejutását szabályozó hormonnal szemben, ezt nevezik inzulinrezisztenciának.

Többnyire az elhízás, a mozgásszegény életmód és a tinédzserkorra jellemző hormonális átalakulás áll a 2-es típusú cukorbetegség hátterében, éppen ezért a megelőzés és a kezelés szempontjából is alapvető fontosságú a mozgás beiktatása, az egészséges táplálkozás előnyben részesítése és az ideális testsúly elérése – teszi hozzá..

Soltész Erzsébet külön felhívja a figyelmet arra, hogy a diabétesz visszafordíthatatlan állapot. Életmódváltással és adott esetben gyógyszerekkel kezelhető, de a diétát egy életen át tartani kell.

A gyerekek körében a cukorbetegség mellett a különféle allergiák és érzékenységek jelennek meg egyre nagyobb számban az utóbbi években – számol be a tapasztalatairól dr. Póta György. Manapság gyakorlatilag minden második gyereknek szénanáthája, ekcémája vagy tejcukor-érzékenysége van. Ezek a betegségek pedig határozottan a túl sok fehérjebevitel illetve a műkaják számlájára írhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik