Élet-Stílus

Nem vagyok rasszista, de gyűlölöm az arabokat, mondta a törökökre Gór Nagy Mária

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2016. 07. 05. 10:05

A TV2 reggeli műsorában volt egy egészen kiemelkedő interjú Gór Nagy Máriával, ami a TV2 honlapjára Feldúlva mesélt a rémálomnyaralásról Gór Nagy Mária címmel került fel. A művésznő ebben negyven év minden színpadi rutinjával tikkelve meséli el, milyen borzalmakat kellett átélnie a törökországi nyaralása alatt.

Ellopták ugyanis a pénzét.

Amire Gór Nagy Mária csak annyit mondott:

Nem vagyok rasszista, de utálom az arabokat.

Mindezt Törökországról, ahol ugyan muszlimok, de nem arabok, hanem törökök élnek. A kijelentésre még Demcsákék szava is elakadt, egy

Jajistenem, erős állítások ezek azért,

valamint

Szerintem azért ne általánosítsunk

kíséretében.

Gór Nagy ezt meg is fogadta, és a törökökre nézve kissé talán tényleg általánosító “arabokat” muszlimokra módosította. Meg is indokolta, miért utálja a muszlimokat, hiszen látta őket a várból (ahol lakik), hogy a Hiltonba mennek be az arabok, feleségeikkel, “és bizony van köztük európai is”.

Szerencsére, annak ellenére, hogy megrázta a dolog, Gór Nagy hamarosan visszatér, hogy tinitábort szervezzen a tanodába. Többet el sem hagyja Magyarországot, tette hozzá.

Az is tökéletes, ahogy a művésznő elmeséli, milyen gyorsan ment a vízmukészítés, hiszen azonnal felismerték a nevét a konzulátuson.

Ráadásul közben kiderül, hogy egy nappal azelőtt repült az isztambuli reptérről, mielőtt öngyilkos merénylők 45 embert megöltek, több százat pedig megsebesítettek ott. Szerencsére Demcsák Zsuzsa rutinos kérdező, nem hagyta magát megzavarni ezzel a haszontalan információval, azonnal áttért arra, hogy tett-e feljelentést a lopás miatt.

Az anyagi kárról nem derült ki, hogy jelentős-e, csak annyi, hogy a bankkártyájára 400 eurót rátett férje, “a Buda”.

Az viszont biztos, hogy ez volt Gór Nagy Mária életének legnagyobb alakítása, mert tökéletesen játszotta a felháborodott, világról semmit nem tudó, de lelkesen oktató középkorú asszonyt. De lehet, hogy csak a chemtrail miatt van az egész, a Mokkát már kültéren veszik fel, és olyan hangosan repülnek felettük a gépek, hogy a beköszönést konkrétan hallani sem lehetett.

Permeteznek. 

Az egész beszélgetést itt lehet megnézni:

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.