Élet-Stílus

Mentőautóban mondták ki az igent

A vőlegény beleszédült az izgalmakba.

Az esküvő napja mindig izgalmakkal (feszültséggel, túláradó érzelmekkel) teli az ifjú pár számára; ha ehhez még az is társul, hogy a házasulandók valamelyike betegeskedik, akkor könnyen állhat elő speciális helyzet.

Mint például a napokban Mardidban.

Az ötvenéves vőlegény a ceremónia előtt nem sokkal rosszul lett: a vérnyomás-problémákban szenvedő férfi erősen szédült, mentőt kellett hívni hozzá – írja az El Paisra hivatkozva a The Local. Mivel az állapota nem javult jelentősen, kórházba kellett szállítani.

Bár Esther Gómez anyakönyvvezető ekkor felajánlotta, hogy másik napon is megtarthatják a szertartást, a vőlegény kijelentette: szó sem lehet a halasztásról.

Így aztán a mentőautóban fekvő férfi mellé bekuporodott a menyasszony és az anyakönyvvezető, és a nyitott ajtón befele bámuló násznép szeme láttára megköttetett a frigy.

Esther Gómez az El Pais-nak elmondta, hogy az ilyenkor szokásos vers elszavalása helyett ezúttal csak a kötelező formális szöveget mondta el. De a násznép is igyekezett hozzájárulni a ceremóniához, és úgy szórták a rizst, mintha a leghagyományosabb szertartáson lennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik