Élet-Stílus

Elaltattak egy fókabébit, miután egy nő hazavitte magával a tengerpartról

Az amerikai nő csak jót akart, de óriási hülyeséget csinált.

El kellett altani egy kölyök borjúfókát Washington államban, miután az állatat egy nő magával vitte egy tengerpartról Westport közelében, és egy szatyorba rakva hazavitte – jelentette az ABC News. A többek között a tengeri élővilág védelmével is foglalkozó amerikai kormányügynökség, a NOAA közlése szerint a nő azért vitte haza a fókakölyköt, mert tévedésből azt hitte, magára hagyták.

Azonban miután hazaért, “rájött, hogy nem tudja, mihez kezdjen vele, és hogyan gondozza” – mondta el az ABC News-nak a NOAA szóviője. Michael Milstein közlése szerint a nő ekkor felhívta a Westport Aquariumot, hogy segítséget kérjen. Az intézet igazgatója az ABC News-nak elmondta: amikor meglátta az állatot a nő erkélyén, a fókaborjú “életben volt, de súlyosan letargikus”.

Marc Myrsell elmondása szerint a washingtoni vadvédelem munkatársaival együtt abban reménykedtek, hogy vissza tudják vinni a partra, és szabadon engedni, de az állat addigra már olyan rossz állapotban volt, hogy nem volt más választásuk, mint elaltani. “Ez volt a legemberségesebb megoldás” – közölte az igazgató.

A NOAA egyik szakértője pedig közölte, hogy a fókakölyök túlélési esélyei minimálisak voltak, hozzátéve, hogy “egyáltalán nem veszik könnyedén” az állatok elaltatásáról szóló döntéseket.

Az eset még májusban történt, de csak most került nyilvánosságra, miután a NOAA kiadott egy közleményt, arra szólítva fel az embereket, hogy hagyják békén a partokon megjelenő tengeri állatokat.

Ezt azért tették, mert idén a szokásosnál is több alkalommal fordult elő hasonló eset Wahington és Oregon államokban. Milstein elmondása szerint évente átlagosan 6-10 esetben fordul elő, hogy emberek felvesznek fókakölyköket, de idén már négy esetről szereztek tudomást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik