Élet-Stílus

Valaki szerencsére eltörte a lábát – dolgok, amelyeket nem tudtál Bud Spencerről

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2016. 06. 28. 14:32

A világ leglúzerebb olasz színészének köszönhetjük a híres párost, első közös filmjükben alig találkoztak, Pongo Pongo titka pedig igazán lehangoló. Alig ismert pillanatok Bud Spencer munkásságából.
Korábban a témában:

Bud Spencer…

“Játszott” a Quo Vadisban. Római őr volt, gyakorlatilag statiszta.

 

Ki sem írták a stáblistára a rohadékok!!!

Első komoly filmszerepét 1957-ben kapta egy vígjátékban. Egy hős napjainkból volt a címe, Bud Spencer – akkor természetesen még Carlo Pedersoli néven – így nézett ki benne:

Ő az, ott középen!

Az Isten megbocsát, én nem című 1967-es akciófilmben (egy akkoriban divatos, a későbbi filmjeit ismerve kifejezetten komoly és véres spagettiwesternről van szó) már főszerepet játszott, Hutch Bessynek hívták a karakterét. Bud Spencerként szerepelt a stáblistán és már így nézett ki:

Ismerős, nem?

Két főszereplője volt, de nem a később megszokott “buddy cop” felállásban: a hősök keveset találkoztak a vásznon. Egy Pietro Martellanza nevű színész nyerte a másik főszerepet, a hamiskártyás (ez is ismerős, nem?) Cat Stevensét, ám eltörte a lábát a forgatás kezdete előtt, így villámgyorsan találni kellett valakit a helyére. Egy Mario Girotti nevű 28 éves (tehát Spencernél tíz évvel fiatalabb), kék szemű színészt vettek rá a szerepre, aki, hogy ne maradjon el menőségben szakállas kollégája mellett, szintén amerikai csengésű művésznévvel szerepelt:

Terence Hill

Bár arcról már ismerték egymást (közös csapatban úsztak), a forgatáson beszéltek először.

Mellékszál: Martellanza 2010-es haláláig sok filmben játszott, ezek többsége b-kategóriás trash volt, köztük rengeteg nagyon rossz (jó esetben olyan rossz, hogy már jó, rosszabb esetben simán minősíthetetlen) horrorfilm. Sosem lett igazán ismert.

Bud Spencer és Terence Hill első közös sikere, az 1970-es Az ördög jobb és bal keze a valaha született legjövedelmezőbb olasz film lett bemutatása után. A rekordot 1986-ig tartotta.

Amúgy van két órád? Tessék!

Eredetileg egy másik párost szemeltek ki a főszerepekre, ám végül Bud Spencert és Terence Hillt választották. Ironikus módon utóbbi megint szegény Pietro Martellanzát szorította ki.

“Hát ez az a híres kút”

– mondja Bud Spencer a Vadnyugati Casanova című 1972-es filmjében. A mondatnak önmagában nincs sok érteme – a színész így tisztelgett Sergio Leone legendás Volt egyszer egy vadnyugata előtt, amelyet ugyanazon díszletek között forgattak évekkel korábban.

1977-es, Bűnvadászok című filmjükben Terence Hillnek van egy mondata:

Aki barátot talál, kincset talál.

A mondat nem csak a legismertebb filmjük zárómondata is egyben (természetesen a Kincs, ami nincsről van szó), hanem a címe is – a ritmusosabb Kincs, ami nincs “csak” a magyar fordítók érdeme.

Ha már Kincs, ami nincs:

A film végén olvasható közlemény, amelyben a készítők köszönetet mondanak “a sziget lakosainak és hatóságainak”, továbbá megigérik, hogy sosem térnek vissza ebbe az “érintetlen Paradicsomba”, úgy, ahogy van, vicc. A filmet, ahogy sok közös vígjátékukat, Floridában forgatták.

Sehol a világon nincs Pongo Pongo nevű sziget. Vagy bármi.

A filmbéli tank is totál kamu. Nem arról van szó, hogy nem korhű: ilyen harckocsi a világon nincs, a készítők szándékuk szerint “általános tankot” építettek, amely valójában nem hasonlít semelyik típusra sem. Ezt azonban valahogy senki sem dörgölte a díszlettervezők orra alá.

Van még két órád? (Úgyis tudjuk, hogy van!) Tessék:

Sosem tanultak meg olyan jól angolul, hogy a forgalmazók piacra merjék dobni a filmjeiket az eredeti hangjukon. Inkább szinkronizálták őket.

Bár kisgyerekként konkrétan nem értettem, hogyan létezhet az, hogy Bud Spencernek és Terence Hillnek vannak olyan filmjei is, amelyekben a másik nélkül szerepelnek (biztos csak valami hiba lehet, mondjuk rossz a kazetta – gondoltam), így visszatekintve

Bud Spencer legjobb filmjei azok, amelyekben egyedül főszerepelt.

Nem a legviccesebbek, vagy a leginkább akciódúsak, hanem a legjobbak. Na jó, ez teljesen szubjektív, de én azokra a filmjeire emlékszem legszívesebben, amelyekben Terence Hill sokszor (persze direkt) idegesítő jelenléte nélkül alkalma volt megmutatni az érzékenyebb, összetettebb oldalát. Például a Banános Joe című film civilizálatlan, aranyszívű banánkereskedőjeként – sokat elmond, hogy ez az egyetlen film, amit részben ő írt -, vagy a Fél lábbal a Paradicsomban taxisofőreként.

Nemrég bejelenteték egy készülő filmjét, a Keoma Rises címűt, amely egy régi vágású western lesz (lenne), amolyan “vissza a gyökerekhez” mű. Nem tudni, hogy áll a produkció és mi lesz belőle.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.