=== NO ARCHIVE IMAGE === ATN. CONDOM23. SCMP Pictures (UNDATED HANDOUT)
Élet-Stílus

Hamisított kínai óvszer miatt lett terhes egy nő – kétszer is

24.hu
24.hu

2016. 06. 24. 10:18

A 18 éves kínai nő először azt hitte, barátja szülei rongálták meg az óvszereket, hogy unokájuk szülessen.

Három hónapon belül kétszer is abortuszon esett át egy 18 éves kínai nő, miután hamisított óvszerek miatt teherbe esett – jelentette a helyi sajtó. Miután másodszor is teherbe esett, a Chengdu városában élő nő rögtön tudta, hogy ez nem lehet véletlen. Először arra gyanakodott, hogy barátjának a szülei kilyukasztották a pár által vásárolt óvszereket, de később kiderült, az óvszereket úgy vásárolták, hogy már alapból lyukasak voltak.

A pár elmondta: amikor a maradék gumikat kivették a dobozból, és leellenőrizték azokat, kiderült, hogy 12 darabból 10 lyukas volt. Xiaoyu és barátja ekkor a sajtóhoz fordult. Újságírók letesztelték a pár még megmaradt óvszereit, és hasonló eredményre jutottak. Egy riporter pedig vásárolt két dobozt, ugyanabból a márkából, és letesztelte azokat. Az eredmény szerint 12-ből hét darab eresztett, és volt olyan darab, amelyik öt lyuk is volt.

Az újságírók az esettel kapcsolatban megkeresték az érintett óvszermárkát gyártó céget, és a gyártási sorozatszámok alapján egyértelművé vált, hogy a lyukas óvszerek hamisítványok voltak.

A kínai sajtóban már korábban is jelentek meg cikkek, amikben a hamisított óvszerek veszélyeire hívták fel a figyelmet. És ez nem csak Kínára korlátozódik. Május elején az olasz hatóságok Rómában 600 ezer hamisított óvszert foglaltak le, amik Kínából érkezetek az európai piacra. A hamis óvszerek kinézetre tökéletes hamisítványok voltak, de a vizsgálatok kiderítették, hogy azokat mérgező vegyi anyagok felhasználásával készítették, és nem voltak megfelelően sterilizálva.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Man sits in front of a blank monitor in dark room
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.