Élet-Stílus a világ egy fura hely

Az észak-koreai grillpartihoz csak három dolog kell: kagyló, benzin és alkohol

Azt azért nem mondanánk, hogy ez a világ legbiztonságosabban elkészíthető étele. De legalább elképesztően finom!

Észak-Koreáról az utóbbi években újra egyre többet lehet hallani, hiszen az 1953-ban véget ért koreai háború óta egy dinasztia tartja kézben a totalitárius állam vezetését, a kivételes felső tízezren kívüli állampolgárokat pedig a fejadagok csökkentése mellett több nagy éhínség és az egyetlen rossz szó miatt koncentrációs táborokba kerülés tizedelte.

Nem is csoda, hogy a szegények minden egyes lehetőséget megragadnak arra, hogy ételhez jussanak, így például benzinben sült kagylót esznek, hiszen a kagylókhoz a helyi piacokon, vagy a vizekben könnyen hozzáférhetnek.

A kagylókat először salakos talajra helyezik:

gasclams02

Majd ráöntik a benzint, és egyszerűen csak meggyújtják:

gasclams04

A petróleummal ellentétben a benzin nem ad fura utóízt a kagylóknak, sőt, az ételt kipróbált emberek mind elképesztően finom ízekről számoltak be, bár megemlítették, hogy egyes darabok kissé nyersek lehetnek.

gasclams09

Egy tálcán máris sokkal kulturáltabban fest az egész:

gasclams11

A halmokban néha apró rákok is előfordulhatnak, ezek állítólag szerencsét hoznak a megtalálójuknak:

gasclams16

Az alig néhány percen át tartó sütéshez két félliteres palacknyi benzint használtak el.

A nem teljesen átsült kagylók miatt fennáll persze a bakteriális fertőzések veszélye, de sör helyett némi rizspálinkával (szoju) kísérve ez is elkerülhető.

Fotók: Kuzo és Uri Tours

Ajánlott videó

Olvasói sztorik