Élet-Stílus

Olyan változtatásra készül a Harley-Davidson, amire senki nem volt felkészülve

A világ talán legismertebb motorgyártó vállalata, a Harley Davidson úgy döntött, hogy 2021-től elektromos motorok forgalmazásával is foglalkozni fognak. A robbanómotor nélküli Harley-Davidson egyelőre elég érdekesen hangzik, hiszen a gyártó épp a hatalmas hangjáról és a régimódi motorozás életérzéséről híres, amelynek egyébként szerves része a benzingőz.

A cég lépése azonban nem teljesen váratlan, hiszen 2014-ben már bemutattak egy Livewire nevű modellt, amely sokkal kevesebb károsanyag-kibocsátással működik, mint az alap motorok. A Harley-Davidson a Livewire-rel szeretett volna üzenni, hogy haladnak a korral és gondolnak a jövőre is, ám most még nagyobb lépésre készülnek.

A cég alelnöke, Sean Cummings a Milwaukee Business Journalnak elmondta, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy hamarosan ki tudjanak jönni egy olyan megbízható és teljesítményben is megfelelő géppel, amelyet csak és kizárólag elektromosság hajt.

Cummings szerint a Livewire továbbfejlesztett verziója 2021-ben jelenhet meg, a vállalat addigra tervezi bevezetni a termékpalettájára az elektromos motort. Az alelnök hozzátette, hogy addig még rengeteg dolguk van, hiszen a technológia még közel sem tökéletes, sokat kell még vele dolgozni, hogy egyenletesen teljesítsen.

Aki esetleg aggódni kezdene, hogy a régi jó dolgokból nem marad majd semmi, annak jó hírrel is szolgál a Harley-Davidson, ugyanis a klasszikus motorok gyártását és fejlesztését 2021 után sem fejezik be.

A címlapképen a 2014-es Livewire modell látható.

Konbini

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik