Élet-Stílus

Lopott pénzből vett szelvényen nyert hatalmas összeget a lottón egy bűnbanda

Vérlázító, de a pénzt végül megtarthatták.

Joan Leichleitner tavaly egy pennsylvaniai lottózóban vásárolt egy szelvényt, amin végül telitalálata lett. A nő összesen több mint 1 millió dollárt nyert, ám a rendőrség most azt állítja, hogy Leichleitner a nyertes lottót abból a lopott pénzből vette, amit a közeli élelmiszerboltból lopott.

Az 51 éves nő a boltnál könyvelőként dolgozott, a hatóságok szerint meglehetősen kreatívan vezette az üzlet pénzügyeit. Leichleitnert kedden le is tartóztatták, a vád négyrendbeli csalás, valamint lopás vétség. A rendőrségi jelentés szerint a nő tárgyakat is lopott a munkahelyéről, valamint többször meghamisította a nyilvántartást is, hogy ne tűnjön fel senkinek: lopja a bolt a termékeit.

A rendőröket egyáltalán nem lephette meg a nő illegális tevékenysége, ugyanis a családból rajta kívül még a vőlegénye, a lánya és az unokaöccse is hasonlók miatt került már bajba. Érdekesség, hogy mind a négyen ugyanabban az Agway nevű áruházban dolgoztak, Cressonában.

A kvartett ellen jelenleg több vád is áll, az egyik szerint például 2011 óta hamis vásárlásokat bonyolítottak le a saját cégükkel. A kis rablócsapat az így szerzett pénzből vette azokat a lottószelvényeket, amelyek közül végül az egyikkel hatalmas összeget, több mint 1 millió dollárt, átszámítva mintegy 280 millió forintot nyertek. Az Agway üzletet a folyamatos és rendszeres lopások miatt többször majdnem be kellett zárni, a tulajdonosnak többször kellett kölcsönt felvenni, hogy a víz fölött tudja tartani a vállalkozást.

A négy bűnös mindent bevallott a hatóságoknak, majd a 25 ezer dolláros fejenkénti óvadék ellenében szabadon távozhattak.

Via

Ajánlott videó

Olvasói sztorik