Élet-Stílus

Már a legójátékokban is túlteng az erőszak

A legó egyike azon kevés játékoknak, amelyek nagyon régóta jelen vannak és gyakorlatilag semmilyen alapvető változtatáson nem mentek keresztül. Ennél fogva könnyedén nyomon követhető, hogy mennyivel lett erőszakosabb az idők folyamán

– jegyezte meg közleményében Christoph Bartneck, a Canterbury Egyetem tanulmányának vezető szerzője.

Először is megnéztük, hogy milyen gyakran fordulnak elő fegyverek a legódarabok között. Ezeknek a száma jelentősen növekedett és mára a legószettek csaknem 30 százalékában legalább egy ilyen darab van. Másodszorra azt vizsgáltuk meg, hogy 1978 és 2014 között mennyi erőszakos tartalom volt a cég termékkatalógusaiban

– fejtette ki Bartneck.

A tanulmányba bevont 161 résztvevő a Lego több száz katalógusát értékelte. Az eredmények szerint évente 19 százalékkal növekszik annak az esélye, hogy az ember valamilyen agresszív tartalommal találkozik a cég termékismertetőiben.

Jelenleg a katalógusok oldalainak nagyjából 40 százaléka tartalmaz valamilyen típusú erőszakot. Különösen a lövöldözést és a fenyegető magatartást tartalmazó ábrák szaporodtak meg az utóbbi években

– mondta Bartneck, hozzátéve, hogy ezeknek a jeleneteknek a hangulatát döntően izgalmasnak ítélik a fogyasztók.

A szakember szerint a Lego cég gyakran hangoztatja, hogy a katalógusaiban fellelhető erőszak általában humoros kontextusban szerepel, ám az eredmények szerint a fogyasztók ezt egészen másképp gondolják.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik