Élet-Stílus

Ismeretlen Budapest: A kopott feliratú, rejtélyes Fővám téri sarokház

Ismeretlen Budapest: A kopott feliratú, rejtélyes Fővám téri sarokház

A szavakat már biztosan sokan próbálták kibetűzni. Most segítünk megfejteni a rejtélyt.

A néhány évvel ezelőtt felújított Fővám téren átsétálva biztosan mindenkinek feltűnt már az azt szegélyező, szépen felújított ház (Fővám tér 4.), mely egykor Süsz Dávid papírzacskógyárának, nyomdájának és könyvkötészetének adott otthont. A Dömötör Sándor műépítész tervei szerint 1913-ra elkészült épület – egy nyomdász és egy könyvkötő elé bőségszarujából pénzt öntő Hermész figurájával díszített – mozaikjával egyértelműen kiragyog a szintén díszes felső szinttel rendelkező szomszédjai közül, de jobb oldali szomszédja (Fővám tér 5.-Váci utca 85.) mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen kopott, közel kibetűzhetetlen felirata és rejtélyes saroktornya biztosan sokakat ejtett már gondolkodóba.

Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu

De mi ez az épület valójában?

cb1912-10-02-22-a

A dr. Hültl Dezső tervei szerint 1911-re Nagy Imre virágkereskedő és neje, Gutherz Ida számára elkészült épület óriási, kétszintes üzlethelyiségében az építtető virágáruháza és állandó virágkiállítása kapott helyet, a felsőbb szinteken pedig értelemszerűen bérlakások.

A homlokzaton óriási felirat hirdette a tulajdonos üzletét:

cb1912-10-02-23-a

A felirat betűinek maradványai ma is látszanak, de némi szerencsével és gyakorlattal is csak a Nagy Imre név olvasható ki rajta:

Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu

Ilyen volt egykor a kétszintes bolt:

cb1912-10-02-27-a

Egy 1927-es számlafejlécen pedig jól látható, hogy tucatnyi nagy kiállításon vettek részt, sőt, hogy az 1910-es Kertészeti Világkiállításról két nagy díjjal tértek visssza:

10117581

A rengeteg fény a modern üzletportál-kialakításnak volt köszönhető, ez természetesen máig megmaradt, noha a felső szint mögött már nem üzlethelyiségek, illetve a boltok raktárai, illetve az irodák vannak:

_MG_6942
Fotó: Vincze Miklós/24.hu

A lakók közt kereskedőket, átlagos családokat, és olyan embereket is találhattunk, mint Horváth Matyó Lajos zenész, a a Tanácsköztársaság alatt alakult népzenészek szakszervezetének egyik vezetője, aki 1920-ban izgatás miatt a többi vezetővel együtt került bíróság elé.

nagyimre-reklam

Az államosítás után, 1949-ben Elbert Béla festék- és vegyitermék-kereskedése, később Keravill autófelszerelési szaküzlet és a Cement és Mészmű Értékesítési Osztálya, végül pedig egy postahivatal kapott itt helyet. Utóbbi ma is működik, de a másik üzlethelyiségben ma egy francia pékséget és cukrászdát találhatunk.

1968
1968

Az épület eredeti funkciójára az épület sarkán nyíló posta virágokkal díszített bejárata, illetve a szép üvegablakától ugyan megfosztott, de továbbra is gyönyörű kapuzat emlékeztet:

Fotó: VIncze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
kapu-1912-2016
Fotó: Vincze Miklós/24.hu

A postafiók egy harminc évvel ezelőtt elkövetett rablásról vált ismertté, melyet egy 24 éves hentes és egy 23 éves mészáros követett el:

postarablas

Az épület belső tere is őrzi még az eredeti formát, azóta lámpával kiegészített vesztibülje például máig épp úgy fest, mint ezen a több, mint száz éves fotón:

cb1912-10-02-26-a

Az épület kapuja sajnos a Váci utcai házak jó részével ellentétben zárva tart, hiszen itt nincsenek belső üzlethelyiségek, így belső terét nem csodálhatjuk meg, de a ház előtt elsétálva mindig felpillanthatunk a homlokzatra, emlékezve az épület történetére.

Fotók és információk: Dunántúli Napló, 1986. június 1., Magyar Építőművészet X. évf. 2. szám (1912), jaime.silva, Budapest100 és a szerző saját felvételei
Olvasói sztorik