Élet-Stílus

El kell altatni a bölényborjút, akin csak segíteni akartak és egy csomagtartóba rakták

Az amerikai Yellowstone Nemzeti Park munkatársainak el kellett elaltatniuk azt a bölényborjút, amelyet csordájától elszakítva, puszta jóhiszeműségből autóba rakott a park két látogatója, hogy biztonságos helyre vigye.

A külföldi turisták május 9-én bukkantak rá az egyedül kószáló borjúra, és úgy döntöttek, hogy a park egyik épületéhez szállítják, mit sem sejtve arról, hogy az anyaállat emiatt később elutasíthatja kicsinyét.

A park illetékesei szerint a borjak elszállítása azért is veszélyes vállalkozás, mert a kifejlett bölények támadásba lendülhetnek, hogy megóvják kicsinyeket.

A parkőrök visszavitték a borjút oda, ahol a két látogató felvette, de többszöri próbálkozásra sem sikerült visszaterelniük a csordához.

A borjút később elaltatták, mivel magára hagyták, és folyamatosan veszélyes helyzeteket teremtett azzal, hogy az emberek és az autók közelébe ment a kocsiút mentén, írta közleményében a park.

A Yellowstone szóvivője szerint a két látogatóra a terület vadvilágának megközelítése miatt 110 dollár pénzbüntetést szabtak ki.

A park szabályzata egyértelműen kimondja, hogy az állatoktól legkevesebb 25 yard (22 méter) – a medvéktől és farkasoktól száz yard – távolságot kell tartani. A látogatók egy része azonban fittyet hány az előírásokra, amelyeket a park honlapján, a belépéskor kapott információs füzetben és a területen lévő táblákon is el lehet olvasni több nyelven.

(New York Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik