Young beautiful woman moving in a new home.
Élet-Stílus

Sokkolta a nőt, amikor kiderült, egy hullával élt együtt a bérelt lakásban

24.hu
24.hu

2016. 05. 11. 07:46

Kártérítést követel egy kínai nő, miután kiderült, hogy több héten át egy holttesttel együtt élt pekingi albérletében – jelentette a kínai sajtó. A meg nem nevezett nő márciusban vette ki a lakás egyik hálószobáját a Ziroom nevű internetes szolgáltatáson keresztül, és április 16-án fedezte fel a halott férfit az egyik szobában.

A kína sajtóban megjelent beszámolók szerint a nő elmondta: még március 23-án hallotta, ahogy két férfi lakótársa közül az egyik a szobájában sír, és hány. Legközelebb akkor látta, amikor a huzat miatt kivágódott a férfi hálószobájának ajtaja. Akkor már halott volt, és oszlásnak indult. A nő azonnal rendőrt hívott, ami után kiderült, hogy lakótársa szívroham áldozata lett. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mikor halt meg.

A nő most kártérítést követel a Ziroomtól, mert szerinte a szolgáltató hibájából kellett egy lakásban élnie heteken át egy holttesttel. A Beijing Times című lap ezzel kapcsolatban megkeresett egy ügyvédet, aki közölte: szerinte felelősségre lehet vonni az eset miatt a céget, mert hanyag munkát végeztek.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.