Élet-Stílus

1,2 millió like-ot kapott egy fotó

Gerillakertészek csapnak le mit sem sejtő pázsitokra.

E sorok írásának pillanatában (2016. április 28., 15:40) az alább látható fotó mellett a következő mutatók szerepelnek: közel 1,2 millió Like, 245 ezer megosztás.

Facebook
Facebook

Egy Rodney Smith nevű alabamai egyetemista készítette a képet, és ő is szerepel rajta – plusz egy kollégája, valamint egy 93 éves néni.

A háttértörténet: valaki észrevette, hogy az idős hölgy nekiállt egyedül füvet nyírni a kertjében. Nem igazán volt ereje hozzá. De sebaj, mert ezen a ponton értesítették az említett fiatalembert, aki

a fűnyírásra egy egész jótékonysági szervezetet létrehozott.

Ezt úgy kell érteni, hogy Rodney-ék eljárnak idős / egyedülálló / fogyatékkal élő emberekhez, és lenyírják helyettük a füvet, gondozzák a kertet. Természetesen ingyen. És nemcsak egyszer: rendszeresen.

Rodney, aki megrögzötten hisz abban, hogy van értelme tenni a közösségért, állítja, hogy ez a kezdeményezés nem kizárólag annak tesz jót, aki egyedül nem tudná a kertjében ápolni a pázsitot / sövényt; hanem annak is, aki nyírja a füvet: Smith és barátai fiatalokat szerveznek be a munkára, akiknek pusztán a tény, hogy másoknak segítenek, hatással van az erkölcsi értékeikre, önbecsülésükre, céltudatosságukra.

A csoport tagjainak egyik erőssége a meglepetés:

nem egyszer előfordul, hogy a gerillafűnyírók minden előzetes figyelmeztetés nélkül megjelennek valakinek a kertjében, és mire a házigazda hazatér, szembesül vele, hogy kertje szebb, mint újkorában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik