Élet-Stílus

Felrobbantotta gyerekei ágyát az őrült anyuka – videó

Drogprobléma megoldva.

Néhány hete írtunk arról a Georgia államból származó amerikai anyukáról, aki úgy akarta megértetni gyermekeivel, hogy szerinte a közösségi média rossz hatással van rájuk, hogy puskával szétlőtte, majd nagykalapáccsal ripityára törte iPhone-jukat.

A fegyvermániás hölgy (mint kiderült, Deborah Smith a neve) ismét unortodox nevelési módszereivel került a hírekbe.

Deborah észrevette, hogy gyermekei kábítószert fogyasztottak, és másnap egész nap fetrengtek az ágyban, úgyhogy az anyuka azt tette, amit bármelyik józan gondolkodású, felelős szülőkollégája csinált volna hasonló esetben:

egyetlen lövéssel felrobbantotta az ágybetétjüket.

Drogozni persze így is tudnak majd, de legalább nem lesz hol aludniuk utána. Deborah újabb húzása már nemcsak azzal a következménnyel járt, hogy ismét vírusvideó-sztár lett, de két gyereke felügyeleti jogától is megfosztották. A felvételt valaki elküldte a hatóságoknak, akik azonnal vizsgálódni kezdtek, ám mivel Deborah – a saját jogaira hivatkozva – nem volt hajlandó aláírni, hogy a jövőben nem használ fegyvert gyermekei közvetlen közelében, ezért öt nevelt gyereke közül kettőt elvettek tőle.

A nő az ajc-nek elmondta: reméli, hogy a fiúkat mielőbb elküldik drogrehabilitációs programra, mielőtt késő lesz – ugyanis nem akarja, hogy meghaljanak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik