Élet-Stílus

Idén is indul a verseny az Aranyanyu díjért

. Az idén immár hatéves díj azokat a nőket ismeri el és mutatja be a nagyközönségnek, akiknek a munkája bár nélkülözhetetlen a társadalom számára, mégis a háttérben csekély anyagi és erkölcsi elismerés mellett teszik a dolgukat. Ez az egyetlen olyan hazai kezdeményezés, amely azért jött létre, hogy támogassa a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének növelését. Az alapítók: a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író; valamint a zsűri tagjai június 5-ig várják a jelöléseket az Aranyanyu oldalán.

Hatévesek

A Richter Aranyanyu Díj az elmúlt öt évében igazi sikertörténet lett: eddig 37 nőt díjazott. Olyan nőket, akik klasszikus segítő szakmákban dolgoznak, akiknek munkája nélkülözhetetlen a közösségek számára, mégis alig ismertük őket. Az elmúlt öt évben olyan, sokszor tabuként kezelt fontos területek is figyelmet kaptak a kezdeményezés által, mint a gyermekpszichiátria, a gyermekvédelem, a kórházpedagógia, a koraszülött-ellátás csakúgy, mint a magyarországi romák helyzete vagy éppen a droghelyzet.

Tavaly, a jubileumi ötödik év méltó megünnepléseként az alapítók új kategóriát hoztak létre, így orvosnők, pedagógusok és egészségügyi szakdolgozók mellett először a szociális területen dolgozó nőket is díjazták. Ezáltal sikerült ráirányítani a figyelmet azokra is, akiknek munkájára egyre nagyobb szüksége van a társadalomnak, akik a védelemre szoruló gyermekekkel és felnőttekkel, idősekkel, fogyatékos emberekkel, hajléktalanokkal, kirekesztettekkel vagy éppen a szegénységben élőkkel foglalkoznak.

A Richter Aranyanyu Díj a Richter a Nőkért programunk egyik legsikeresebb eleme. Az évente beérkező többszáz jelölés és a számtalan közönségszavazat is azt mutatja, hogy a társadalom igényli, hogy elismerjük ezeket a nőket és bemutassuk azokat az ügyeket, amelyeket képviselnek. Örülünk, hogy a kezdeményezésünk ennyi embert megmozgat, reméljük az inspiráló példákkal sikerül értéket teremtenünk és támogatnunk a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsültségének növelését”, hangsúlyozta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

Kilenc nő

A Richter Aranyanyu Díjra az ajánlásokat négy kategóriában várják szeptember 15-ig a honlapon. Személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust, egészségügyi szakdolgozót illetve a szociális területen dolgozó jelöltet. A maximum 1500 karakteres írásban meg kell jelennie a jelölt elhivatottságának, odaadó személyiségének, egyediségének és annak, hogy miért tartja érdemesnek őt jelölője a díjra. A zsűri által kiválasztott döntősökről kisfilm készül, majd a nagyközönség internetes szavazással dönthet arról, hogy kik legyenek a közönség díjazottjai.

A már jól ismert zsűri tagjai — Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Rácz Zsuzsa író, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint Dobó Kata színésznő — szintén odaítélnek kategóriánként egy-egy díjat, a Ridikül Magazin pedig idén is különdíjat ad át.

Az Aranyanyu közösségbe a döntősökkel együtt már 64 nő tartozik. Ők azok, akik példát mutatnak szakértelmükkel, elhivatottságukkal, emberségükkel és azzal, ahogyan ​a tanítványaikkal, a pácienseikkel, a rászorulókkal bánnak. Követendő példa lehet ez mindannyiunknak. A Richter Aranyanyu Díj létrehozása mérföldkő volt Magyarországon, általa az összes hagyományos segítő, nevelő szakmákban dolgozó több százezer nő mindegyikére is gondolunk, mikor meghirdetjük, és mikor átadjuk a díjakat, hangsúlyozta Rácz Zsuzsa író, a Richter Aranyanyu Díj megálmodója.

A díjhoz idén csatlakozott műsorvezetőként Jakupcsek Gabriella, aki az elmúlt években többször foglalkozott műsoraiban az Aranyanyukkal, segítve ezzel, hogy még többen megismerjék a kezdeményezést, a díjazott nőket és munkájukat. Az ünnepélyes díjátadót novemberben tartják.

Minden másért kattintson az Aranyanyu oldalára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik