Élet-Stílus

A fél agyát eltávolították, de felnőtt korára logopédus lett

Egykori tanára úgy gondolta, Christina Santhouse nem lesz alkalmas összetettebb munkára, mint hogy telefonhívásokat vegyen fel. Tévedett.

Christina egy ritka autoimmun betegségben szenvedett, agyvelőgyulladást kapott és naponta 150 roham kínozta. Állapota romlásával az orvosok egyetértettek abban, hogy csak az agya felének eltávolításával menthetik meg az életét. Nyolcéves volt, mikor megműtötték és azt jósolták neki, jelentősen romlanak majd a képességei.

Christina azonban kitartott a céljai mellett. Habár a teste bal oldala lebénult és a bal szeme látását is elveszítette, kitartóan csinálta azt, amit az osztálytársai is. Megtanult mankóval járni, az iskolai bowling-csapat vezetője lett, jogosítványt szerzett és beiratkozott az egyetemre. 2010-re a logopédus mesterképzést is elvégezte.

A műtét huszadik évfordulójára Christina már megvette a saját otthonát, és férjhez is ment. Férje hónapokkal az első találkozás után hallott először felesége állapotáról.

Ha beszélhetnék a hétéves kori énemmel, azt mondanám: erősebb vagy, mint hinnéd. Lesznek nehéz idők, de meg kell találnod magadban az erőt. Ha épp nem tudod, támaszkodj a körülötted lévőkre

mondta a Scientific American-nek.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik