Élet-Stílus

Nemi erőszak miatt akár évtizedekre is börtönbe kerülhet ez a fiatal lány

Marina Loninát és a barátját, Raymond Gatest azért tartóztatták le, mert megerőszakolták a lány egyik barátnőjét. A 18 éves Marina az erőszakos aktus közben előkapta a telefonját és elkezdte élőben közvetíteni, ahogy a barátja a barátnőjével közösül. A Periscope nevű alkalmazás segítségével gyakorlatilag bárki, bármit élőben közvetíthet az interneten, ezt az appot használta a lány is, nagy balszerencséjére.

A felvételt ugyanis látta az egyik ismerősük, aki rögtön értesítette a hatóságokat. Miután elfogták a két tettest, bíróság elé állították őket, ahol az áldozat ügyvédje halmazati büntetésként 40 évnyi szabadságvesztést kért rájuk. A fiatalokat nemcsak szexuális erőszak, hanem bántalmazás, emberrablás és előre kitervelt, szándékos erőszaktevés miatt is elítélhetik.

Az ügyészség szerint a pár azért követte el a bűncselekményt, hogy azt közvetíthessék az interneten, ám Lolina és a társa ezt kategorikusan tagadja.

Korábban is volt már balhé abból, hogy a Periscope-on közvetítettek olyat, amit nem kellett volna. Egy nőt például azért tartoztattak le, mert végigélőzte azt, hogy ittas állapotban autót vezet.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik