Élet-Stílus

15 hely Londonban, amit látni kell

Rengetegen mennek – vagy vágynak – Londonba, választják úticéljuknak nyaraláshoz, hétvégi kikapcsolódáshoz az Egyesült Királyság fővárosát. Európa legnagyobb területen fekvő városa a világ egyik első számú turista célpontja, hónapokat is tölthetnénk látnivalói végigjárásával, ha mindent meg szeretnénk nézni. Az alábbiakban 15 olyan helyet ajánlunk Londonban, amelyet mindenképpen érdemes belesűríteni a programunkba, köztük olyanokat, amelyekre még a tapasztalt utazók is rácsodálkoznak.

Harry Potter stúdió
Végigmehet a híres macskaköveken az Abszol úton, sétálhat a 9 és 3/4-ik vágány mellett, beléphet az igazi nagyterembe és benézhet Dumbledore irodájába is. A Warner Brothers négy évvel ezelőtt nyitotta meg egyik stúdióját, ahol a Harry Potter filmek számos jelenetét rögzítették. A látogatók egy gyalogos túrán ismerhetik meg a film készítésének kulisszatitkait, belepillanthatnak több díszletbe, megnézhetik a szereplők eredeti kosztümjeit, és még a méltán híres vajsört is megkóstolhatják. Külön műhelyt építettek, ahol a speciális effektusokról és az animációs technikákról lehet többet megtudni, valamint a száztornyú hatalmas épület, a Roxfort kastély hatalmas makettje is körbejárható.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

Shakespeare’s Globe
A Shakespeare’s Globe tökéletes mása annak a nyitott színháznak, amelyben William Shakespeare dolgozott és számos ismert művét megírta. Az 1599-ben épült színház mását közel húsz éve modern rekonstrukció után Erzsébet királynő és Fülöp herceg nyitották újra. A híres Millenium híd mellett található Globe jelenleg az igazi színielőadások mellett egy olyan egyedülálló túra otthona is , amely fantasztikus kikapcsolódásként repít vissza az időben a legelső produkciók, a Hamlet, és a Rómeó és Júlia idejére.

Fotó: londontheatredirect.com
Fotó: londontheatredirect.com

London Eye
London látképének elmaradhatatlan eleme, a város szimbóluma több millió látogatót vonz magához. A London Eye 135 méteres magasságával a világ egyik legmagasabb kilátójaként funkcionál, 32 zárt kabin kb. 0,9 km/h sebességgel, kb. 30 perc alatt tesz meg egy kört, és közben lélegzetelállító látvány tárul az utasok elé. Az óriáskerékhez tartozik egy speciális 4D-s mozi is, amelybe minden London Eye jeggyel ingyenes a belépés. A mozi részeként madártávlatból fedezheti fel Londont, speciális effektek teszik még élvezetesebbé az élményt.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

Londoni Tower
A Temze partján álló középkori épületegyüttes az idők során volt erődítmény, fegyverraktár, királyi palota, főrendű foglyoknak szánt börtön, levéltár és csillagvizsgáló is. Jelenleg a Towerben őrzik a brit koronaékszereket egy gazdag fegyvergyűjteménnyel együtt. A gyönyörű történelmi helyszín akár fél napra is programot szolgáltat, a hatalmas kőfalak között a történelem is életre kel korhű ruhákba öltözött színészek játékával, érdekes vezetett túrákkal.

Fotó: visitlondon.com
Fotó: visitlondon.com

Borough Market
A londoni Borough Market egy igazi kincs: Európa legöregebb piaca, a történészek szerint már ezer éve árulnak itt zöldséget, gyümölcsöt, húsokat és mindenféle főtt-sült ételt. A hét minden napján nyitva tartó, de a hétvégén legforgalmasabb piac a mai napig híres friss áruiról: sajtosok, halasok, hentesek, pékek, sörös pultok és istenien finom street food árusok sorakoznak egymás mellett. A piac egy forgalmas turista negyedben található közel a Temze partjához, ám nem csak turisták látogatják, angol háziasszonyokkal és ebédelő üzletemberekkel is lehet találkozni itt.

Fotó: lastminute.com
Fotó: lastminute.com

London Transport Museum
Double-decker buszok, taxik, metrók minden korban és méretben sorakoznak a közlekedési múzeumban a híres londoni Covent Garden közvetlen szomszédságában. Az 1980 óta létező, de folyamatosan gondozott és frissített kiállítás nem csak a közlekedési eszközök szerelmeseinek érdekes, hanem remek családi programot is kínál. Több interaktív elemmel, például működő óriás villamos makettel, és játszósarkokkal is várják a gyerekeket, ahol buszvezetőnek vagy forgalomirányítónak öltözhetnek, valamint a volánnál is kipróbálhatják magukat.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

Regent Street
A világ egyik leghíresebb bevásárló utcája, a Londonban található Regent Street mindkét oldalán a legnagyobb világmárkák sorakoznak. Ami miatt igazán érdekes az utca, hogy a brit történelem izgalmas szeleteit, művészeti alkotásokat, és gasztronómiai különlegességeket is felfedezhetünk séta közben. Itt található az első brit mozi, Gordon Ramsay legújabb londoni étterme, a brit uralkodóház hivatalos kozmetikumszállítója és számos utcai művészeti alkotás is.

Fotó: Regent Street
Fotó: Regent Street

The Shard
A 360°-os panoráma kilátó, a The View from The Shard London egyik legújabb felhőkarcolójának tetején helyezkedik el 244 méter magasan, a 69. emeleten. A Renzo Piano építész által tervezett The Shard Anglia második legmagasabb szabadon álló építménye, becslések szerint 1,5 milliárd fontba, azaz közel 550 milliárd forintba került, és évente egymillió látogató érkezik ide. A hipergyors lift pillanatok alatt a város felé repíti az embert a hatalmas üvegtoronyban, a látvány pedig odafentről egyszerűen lenyűgöző.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

HMS Belfast
A Tower Bridge és a London Bridge között lehorgonyzott könnyűcirkáló, a HMS Belfast a II. Világháborúban szolgált, támogatta a Normandiai partraszállást, és számos más küldetésben volt kulcsfontosságú szerepe. A Brit Királyi Haditengerészet büszkesége ma múzeumként üzemel: a történelem, a haditechnika, és a hajók iránt érdeklődők bejárhatják a hatalmas hajó minden részét, valamint megismerhetik a matrózok életét is. A HMS Belfast kívülről is lélegzetelállító látvány: hétköznapi ember számára elképesztő a mérete, ha mellette áll az ember, úgy érzi, hogy a lehető legnagyobb tisztelettel kell rá felnéznie.

Fotó: Visit London
Fotó: Visit London

Bond in Motion
James Bond szupergyors autóinak, szupertitkos kütyüinek és a filmforgatások szupertitkos kulisszatitkainak ad otthont a London Filmmúzeum kiállítása, a Bond in Motion. A Covet Garden közelében található kiállítás a 007-es ügynök rajongóinak egy igazi csemege, ez a világ legnagyobb eredeti James Bond-kocsikból álló kollekciója. A mozihoz kapcsolódó első egyesült királyságbeli tárlaton először szemlélhetjük meg tesközelből a filmben szereplő kocsikat, kellékeket, kosztümöket. James Bond autója, egy Aston Martin DB10-es prototípus, Franz Oberhauser csodajárgánya, egy Rolls Royce Wraith és a gonosz Hinx Jaguar C-X75-öse is ki van állítva.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

Churchill War Rooms
Ebben a mára múzeummá alakított földalatti bunkerben állomásozott a brit kormány és hadvezetés a II. Világháború idején. A történelem kedvelői számra nagyon izgalmas hely, bejárhatóak az egykoron titkos létesítmény szobái: megnézhetjük, hogy hol tanácskozott annak idején a kormány, és hogy hol hajtotta álomra a fejét Churchill. A földalatti létesítményhez tartozik Churchill életrajzi múzeuma is, ahol a modern kiállítástechnika segítségével mélyen beleáshatjuk magunkat az államférfi kalandos életébe, megkísérelhetjük kiismerni kemény egyéniségét.

Fotó: Koczka Máté
Fotó: Koczka Máté

Madame Tussaud’s
Szelfi Leonardo DiCaprióval és kézfogás a Királynővel? A viaszfigura panoptikum az egyik legnépszerűbb turistaattrakció Londonban, biztosan szerepel a megnézendők listáján a legtöbb utazónál. A híres emberek viaszfigurájának kiállítása az elmúlt években sokat fejlődött, már nem csak a sztárkultuszról szól, hanem számos interaktív tevékenységet is nyújt a zene- és filmvilág különböző területeiről, valamint külön kiállításon mutatják be a kulisszatitkaikat. Ezen felül megépítettek a Madame Tussaud’s-ban egy Anglia történelmét bemutató elektromos kabinokkal végigjárható részt is, ezzel együtt remek családi programnak ígérkezik.

Fotó: Madame Tussaud's
Fotó: Madame Tussaud’s

Shrek Adventure
London egyik legújabb attrakciója, a London Eye mellett található Shrek Adventure nagyon népszerű a helyiek és a turisták körében is, a jegyeket rendszerint napokkal előre eladják. A zöld ogre világába Szamár kalauzolja a látogatókat, odabent 4D DreamWorks busz, tündérmese show, tükör labirintus és sok humoros jelenet is található. A kalandozás során találkozhatunk a legtöbb szereplővel, köztük hercegnőkkel, és egy-két boszorkánnyal is.

Fotó: Shrek Adventure
Fotó: Shrek Adventure

SEA Life
Szintén a London Eye mellett található a SEA Life akvárium, amely az európai 28 azonos néven működő társa közül a legnagyobb. A magával ragadó és interaktív kiállítás a földrész egyik legnagyobb globális tengeri élőlény gyűjteménye, közel 600 faj található meg az akváriumokban. A látogatók átsétálhatnak egy hosszú üvegalagúton, ahol a fejük felett sorra húznak el a cápák, simogathatnak rájákat, részt vehetnek számos oktató előadáson, megnézhetik az állatok etetését, és különleges 4D játékokat is kipróbálhatnak.

Fotó: SEA Life
Fotó: SEA Life

Greenwich
A London belvárosától egy kicsit kieső Greenwich a legtöbb ember számára elsősorban a 0° délkörről lehet ismerős, hiszen 1884 óta ott, a csillagvizsgáló közepén húzódik a zónaidő számítás (GMT) alapját képező meridián. A 0° délkört egy rézléc jelzi, ahol mindig rengetegen várnak, hogy fényképet készíttessenek magukról, amint egyik lábbal a keleti, másikkal a nyugati féltekén állnak. Emellett a városrész híres tengerészeti múltjáról és emlékeiről is, itt található például a Nemzeti Tengerészeti Múzeum, a Királyi Csillagvizsgáló, és a Placentia Palota is.

Fotó: Greenwich
Fotó: Greenwich

+1 Double-decker városnézés
Bár manapság már minden nagyvárosban megtalálhatóak a double-decker városnéző buszok, mégiscsak London a kétszintes buszos városnézés alfája és origója. Az Egyesült Királyság fővárosának látogatást érdemes egy ilyen túrával kezdeni, hiszen az útvonalak érintik a főbb látványosságokat, így előre megismerkedhetünk az elkövetkezendő napok helyszíneivel, és ennek megfelelően alakíthatjuk a programunkat. A legjobb választás talán a The Original Tour, amely három útvonallal fedi le London nevezetességeit, az árában benne foglaltatik három ingyenes gyalogos túra, a buszokon több nyelven történő idegenvezetés, gyerek játszórész és hajóút is a Temzén, ami a belvárosból egészen Greenwich-ig visz.

Fotó: The Original Tour
Fotó: The Original Tour

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik