Élet-Stílus

A síron túlról küldött szívbemarkoló emailt a fiának egy férfi

email(210x140)(1).jpg (email)
email(210x140)(1).jpg (email)

Azt írta a fiának, hogy büszke rá, és biztos volt benne, hogy gondját fogja viselni az édesanyjának.

A szívszorító, és egyben humoros emailt egy Reddit felhasználó posztolta múlt héten. A levelet a FutureMe nevű weboldalon keresztül kapta nemrégiben elhuny édesapjától. Az említett honlap lényege, hogy üzeneteket tudjunk küldeni jövőbeni önmagunknak, vagy szeretteinknek, barátainknak.

Így kezdődik az e-mail: 

Helló fiam, a sírból szólok hozzád, huuuuuuhuuu. Mindig mondtam, hogy ha egyszer meghalok, visszajárok majd kísérteni téged.

Komolyan, mire ezt olvasod, én már nem leszek veled. Remélem, mostanra sikerült összeszedned magad az öreged nélkül, és anyádnak is segítettél helyrejönni. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan szeretettel és gondoskodással fogsz rá vigyázni, mint ahogyan én tettem.
Akad itt néhány gondolatot, és felvetés, amit szeretnék megosztani veletek, de az elmúlt néhány hónapban nem volt rá alkalom. Elképzelésem szerint a morfium hatására leginkább egy zöldségre fogok hasonlítani. Azért remélhetőleg néhány tisztességes hallucinációval és halandzsával megörvendeztetlek majd.

Az első dolog, amit szeretnék mondani , hogy mennyire büszke vagyok …..

Az email megosztója úgy döntött, nem mutatja meg a teljes levelet az internet népének, mert az túlságosan személyes lett volna.

Nem baj, nekünk ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy szipogjunk néhányat egy zsebkendőbe…

(via Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik